Debrecen város utcanévkatasztere - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 30. (Debrecen, 2007)

TANULMÁNYOK - Debrecen utcaneveinek változása a kezdetektől napjainkig (Balogh László)

évvel ezelőtt az emberek kiköltöztek a kertségekbe az egyre növekvő közterhek enyhítése miatt. A kertségek betelepülésével lassan megindult a korábbi dűlőutak utcákká alakulása. Ennek folyamata történik napjainkban is. 5. A hivatalos utcanévadás negyedik szakasza az 1990. évi rendszerváltástól a napjainkig eltelt néhány évet öleli fel. A rendszerváltást követően országszerte sor került a települések utcaneveinek felülvizsgálatára. Az új kormányzat és a mögötte álló pártok ugyanis szorgalmazták a letűnt szocialista rendszer ideológiai, politikai felfogását tükröző névanyag kicserélését. Tegnapi „hősökről", mindenki által „tisztelt" történelemformáló személyiségekről derült ki, hogy egyáltalán nem érdemlik meg az utókornak ily módon is kifejezésre juttatott háláját. A közelmúlt politikai változásai egyes utcanevek változását eredményezték. 1990-ben először a debreceni főutca nevét változtatták vissza Piac utcává, majd ezután, 1991-92-ben a többi utca nevét is megváltoztatták, azokat melyek az új politika rendszernek nem feleltek meg. Új utcanév lett, pl. az Ábel, Abigél, Ajtó, Alma, Borbíró tér, Cívis stb. Az új utcanevek adásánál törekedtek a régi nevek visszaállítására, illetve arra, hogy az új utcanév illeszkedjen a környezetébe. Azonban találunk arra is példát, hogy utcanév nemcsak a politikai fordulatok hatására változhat meg (pl. Tücsök, Kishatár, Csermely, Patak, Sikló utca stb.) Egy új városrészen kialakult utcáknak gyakran egy témakörhöz kapcsolódó bokorneveket adtak. Ennek túlzásba vitele azonban azzal a veszéllyel jár, hogy könnyen nevetségessé válhat. (Szomorú példa erre a Méhészkerti utcanevek bokra.) Debrecen városa növekszik és változik. Változnak lakói, épületei, sőt az utcái is. A debreceni utcanevek változásán a történelem minden jelentősebb mozzanata nyomon követhető. Ennek a könyvnek az a célja, hogy megismertesse Debrecen utcaneveinek történetét, mielőtt azok a feledés homályába merülnének. Debrecen, 2005. november

Next

/
Thumbnails
Contents