Nagy Pál: Képes Krónika a magyar útilevelek, útlevelek három évszázados múltjából (1661-2000) - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 29. (Debrecen, 2006)

„Kereskedés céljából beviendő borokra nézve pedig Őfelsége a nevezett osztrák és stájer karoknál méltóztat odahatni, hogy a karok és rendek mind az útlevelekre, mind a borokra nézve ezután méltányosabb elbíráláshoz jussanak" „A hamis oklevelek készítői a károk és költségek megtérítésén felül becstelenség büntetése alá essék" „De enyhébb esetekben az útlevelek vagy magánlevelek készítőit vagy azokat akik ilyenekkel tudva élnek, habár senkinek becsületét sem sértenék, sem senkinek kárt nem okoznak, mégis, hogy ilyenek készítésétől is tartózkodjanak a királyi ítélőtábla, vagy a megyék polgári személyeket tekintve pedig ezeknek tanácsa a bíró bölcs belátása szerint megérdemelt büntetés alá vessék"

18 Mária Terézia királynő (1740-1780) 1741. évi Dekrétumának 28. cikkelye az út- és hídvámok alóli mentességet szabályozza: „És a szabad királyvárosok polgárai, ha hiteles útlevelekkel vannak ellátva, valamint más törvény vagy kiváltság alapján kivett személyekre se szorítkozzanak semmiféle helyen út- és hídvámok fizetésére 19 Királyaink közel 700 év alatt alkotott törvényeiből azokat emeltük ki, amelyek az úti okmányok kialakulásával, történetével kapcsolatba hozhatók. Törvényeket, amelyek csirájában tartalmazzák azokat a törekvéseket, amelyekre alapozva a XX. század első éveiben megszületik a mai értelemben vett magyar útlevéltörvény. Az Árpád-házi királyok alatt alkotott törvények közül Szent László dekrétumainak jelentősége sok más mellett abban van, hogy rendelkezik az idegenek országba történő belépéséről, az egyházi személyekre vonatkozóan előírja a püspöki ajánlólevelet. Itt már a Szent István féle népesség- és kultúragyarapító szándék mellett felismerhetők az állambiztonsági szempontok is, amikor fontosnak ítéli a püspöki levél nélkül érkezők olyan vizsgálatát, hogy „micsoda szerzetek": valóban barátok-e, vagy netán ellenséges szándékkal érkezők. Nagyon fontos az is, hogy csak azokat rendeli büntetni, akik elkövették a törvényszegést, vagyis a szülők vétkeiért a gyermekek nem felelősek. Könyves Kálmán továbbfejleszti az idegenekkel kapcsolatos biztonsági szemléletet. Az idegen papok vonatkozásában egyenesen megtiltja a kezesség nélkül érkező jövevények befogadását. A dekrétumban már a mai vámhivatalok elődje is szerepel. A „kijáró helyeken" az ispán és a király vámszedői ellenőrzik a távozó kereskedőket és adnak vámjegyet vámszedő pecsétjükkel. Az e nélkül kijárókat pénzbüntetéssel sújtja a törvény. A Szent István-kori adatokból, de a Kálmán király idejében tartott esztergomi zsinat határozatából (21.§) is tudjuk, hogy még a „vendég papság"-nak is ajánlólevélre volt szükség, hogy az országba beköltözhessen. Azok az utazók, akik ajánlólevél nélkül, saját elhatározásukból lépték át az ország hatá-