Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)
Heckenast Gusztáv: Nemesi vármegyék és szabad kerületek
Vármegyék és szabad kerületek 13 veszítették. A jászkun autonómia eredeti indoka az etnikai különbözőség és a magyar társadalomhoz viszonyított évszázados elmaradottság volt. Ezek az indokok a középkor végére okafogyottá lettek, de a régi privilégiumok a török kiűzése után lehetővé tették az itt élők számára, hogy kívül maradva a magyar társadalom nemes-jobbágy dichotomiáján, sajátos szabadparaszti életkeretet küzdjenek ki, vásároljanak meg maguknak. Hasonló lehetőséget adtak a XVII. századi hajdúprivilégiumok a hajdúvárosok lakosságának. A ragaszkodás a nyilvánvaló anakronizmushoz lehetőséget kínált a viszonylag szabadabb életre. (Nagyon is árulkodik erről az anakronizmusról a ragaszkodás a katonai terminusokhoz: főkapitány, alkapitány, kerületi kapitányok, hadnagyok, akik a XVIII-XIX. században polgári közigazgatási funkciókat látnak el, a községekben a tizedesek pedig egyszerű rendészeti feladatokat.) A jobbágyfelszabadítás után mindezt fenntartani már értelmetlen volt. De a hamis tudat történelemformáló erejét mutatja, hogy a „kunok”, akik már régesrég nem kunok, a „jászok”, akik ugyancsak nem jászok többé, és a „hajdúk”, akik soha nem voltak külön etnikum, ma is a magyarság sajátos, néprajzilag elkülöníthető összetevőjének érzik magukat. Kár volna ezt nem megőrizni.
