Vármegyék és szabad kerületek 1-2. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. (Debrecen, 2001)

Nyakas Miklós: A hajdúvárosok és az országgyűlési képviseleti jog

104 Nyakas Miklós: A hajdúvárosok és az országgyűlési képviseleti jog Egyébként is, vegyék az otthoniak tudomásul, hogy „mi nem vétetthetíink úgy, mint a T. Vármegyék követtyei, mert azoknak nints szükségük arra hogy a Nemes Hazának minden Követtyeit el járják, de mi ha boldogulni akarunk elsőt utolsót el kell járnunk . . Sőt az ügy tárgyalása közben is fel kell keresniük „a Mágnásoknak és Statu­soknak azokat a Tagjait, a kikről gondollyuk hogy segíthetnek raj­tunk.”20 S hogy a megsemmisítő érvrendszer teljes legyen, hozzátették, hogyha ezekre a pénzt a tekintetes Districtus sajnálja, „tsak hogy Lel­künk esmerete nyugodalmával mindent tökéletessen el követhessünk, valamivel tsak gondolhatjuk, hogy Édes Hazánknak és Hajdú Haza fiainknak használhatnánk, készek vagyunk a magunk vagyonjait is, míg tsak telik, egy krajcárig fél áldozni, úgy is már eleget pótoltuk a magunkéval”. Az első időszakban még két otthoni vád ellen kellett védekezni­ük. Az egyik úgy hangzott, hogy tevékenykedésükkel a bihari „kis­haj dú” deputatusokat is segítik, azokat, akik most „Hajdú nevet akar­nak maguknak öltöztetni”. Válaszukban kifejtették, hogy a fent emlí­tett szégyenletes találkozáson túl csak egy ízben beszéltek velük, ak­kor is azok jöttek el hozzájuk bizonyos uraságok szállásai után tuda­kozódni. ők nem tartottak és nem tartanak velük semmi kapcsolatot, mert tudják, hogy azok „soha az előtt sem mentek Diplomába, most sem fognak menni, azokról eddig se szóllott se a Diploma, se az Or­szág Törvénye, hanem tsak mi rólunk, s ha mi meg neveztetünk, a rni nevünk alatt mást senkit sem lehet érteni, mert más Deretske, más Szoboszló úgy a többi is”. A másik vád akként hangzott, hogy eddigi működésükből úgy tűnik, mintha valamennyi hajdúvárosi lakos számára kiváltságokat akarnának szerezni, ezt bizonyítaná az általuk használt residentes szó. Nánási Oláh Mihályék válaszukban kifejtették, hogy megbízatásukkal nagyonis tisztában vannak, s hogy „mi senkinek másnak követei nem vagyunk, hanem egyedül a Sessionatus Hajdúknak . . Éppen ezért a telkeden lakosok érdekeiért (inquilinusok) nem tesznek semmit. Egyébként az otthoniaknak hiányos a latin tudásuk , hangzik a nem is burkolt szemrehányás, mert ebbe a szóba hogy residentes a telkeden (inquilinus) lakosok nem érthetők bele, mert ők csak degentes. 20 Jablanczay Petes János és Nánási Oláh Mihály követek a Hajdúkerületnek. Buda, 1790. júl. 13. HBmL. IV.A.502.b, K.ker. közgy. ir. F.2. No.10. 1790.

Next

/
Thumbnails
Contents