Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
168 resésében. A nép, melly arra van kárhoztatva, hogy butaságban neveltessék, megszokja, s zsibbadt eszméletlenségben viseli szenvedéseinek igáit, megfelejtkezik az Istentől nyert szabadjogainak kereséséről. Csak gondolkozó férfiak elméjében tűnik fel legelsőben a szabadság csillaga. Hazánknak gondolkozó fijai ismerték a bűnöket, mellyek nemzetünk kormányzásában elkövettettek; ismerték a rabszolgaságban sinlődöző népnek keserves nyomorúságait, ismerték a gondolatok s lelkiisméret szabadságának szorító bilincseit; ismerték az ármányos törekedéseket, mellyek nemzeti életünk megsemmisítésére irányoztat- tak. És hazánknak ezen gondolkozó férfiai látván, hogy a kormányi bűnök pohara csordultig meg van már teljesedve, több tartományokban megpillantván a népszabadságának feltetszett csillagát, a nemzet köztanácskozása helyén az egy évvel ezelőtt tartatott országgyűlésen fenhangon kezdék üdvözölni a magyar szabadságnak újonnan született gyermekét. Az üdvözlet szavai, mellyekkel az új szabadságot felköszöntötték, kihangzottak hazánk népei közé; e szavak a 300 évek-ótai szenvedéseknek kiöntött panaszaiban; e szavak a nemzeti megrongált szabadság jogainak bátor előterjesztésében, s e jogoknak biztosításában határozódtak. 2. Mikor Heródesnek értésére esett, hogy a keleti bölcsek egy új királynak üdvözlésére sietnek: felette igen megháborodék lelkében. Miért? mert azt gondolta, hogy a betlehemi csecsemő ki fogja őt, ki fogja családát (!) mozdítani a királyi székből. Pedig e féltékeny gyanúnak semmi alapja nem volt. A felneve- kedett isteni csecsemő vágyakozott-e valaha a földi királyok thrónára? nem mondotta-e, hogy az ő országa nem e világba való? nem taszitotta-e vissza magától a királyi méltóságot, mellyel egyszer őt a nép kegye megajándékozandó vala? s nem parancsolta-e világos szavakban, hogy a fejedelmi méltóság fentartassék, hogy a császárnak meg kell adni azt, ami a császárt illeti? - Azonban a féltékeny király hallván a bölcseknek szándékát, s tudván, hogy az a mit a bölcsek kerestek, a közszabaditó, közönségesen él a népek szivvágyaiban, tartván a közvéleménynek megtámadásától, nem mutatja a bölcsek előtt, mintha őket szándékukban gátolni akarná: sőt meghagyja a bölcseknek, hogy - miután a keresett szabaditót megtalálandják - térjenek vissza híradás végett ő hozzá, hogy ő is tisztességet tehessen neki. így történt a dolog hazánk új szabadságára nézve is. Midőn a nemzet közházában megszületett szabadság felől ez év 1-ső tavaszi havában értesíteték a királyi udvar: a magyarhon szabadságszavának hallására zavarodásba jő az udvar. Pedig volt-e arról csak egy nemzeti szó is, hogy a király személye, hogy a királyi jogok sérelemmel illettessenek? A nemzet megbízottjai akartak-e egyebet annál, hogy a magyar király egy szabad nemzetnek legyen fejedelme? Nem akartak ők egyebet, hanem hogy a magyar királyi thrónban ne egy korlátlan uralkodó üljön, kit a népek nyögései, sóhajtásai vesznek körül, hanem üljön abban egy fejedelmi atya, a ki körül gyermeki bizodalommal lelkesedett szabad polgárok áldásai lengjenek. - Azonban a király nem látszott nehezteléssel fogadni az ország új szabadságát üdvözlő bölcseket; sőt engedékeny szavaiban hajlandó kegyességét mutatta a magyar szabadság csecsemő gyermeke iránt, s nemcsak igéré ápolását annak: de maga személyesen jelenvén meg a nemzet házában, a szabadság újonnan alkotott törvényeit királyi helybenhagyó szavával erősítette meg; s lön a magyar szabadságnak megtisztelőjévé. 3. A nap keleti bölcsek, miután a született Jézusnál tiszteletet tettek, nem térnek többé vissza Heródes királyhoz; mert bármennyire palástolá is a király a maga megzavarodását: észrevették a bölcsek, hogy a király boszu-szándékot forral a szabadságnak most született fejedelme ellen. És a király felgerjede búsu- lásában; az elfojtott boszut nem rejtheti tovább forrongó kebelében, s egy gyilkos parancsot ad ki vérengező zsoldosainak. A borzasztó királyi szóra véres áldozatul esnek Zsídóországnak két éves, s két éven alól levő kisdedei; s a hóhér kezek között lemészárolt ártatlanoknak sikoltásai s vigasztalhatatlan szüléknek jajjai töltik be az egész Zsidóország minden határait; rémülésbe jő az egész nemzet e szívlázzasztó zsarnoki gyilkolásra; és ezen közjajgatások mulattató kedves hangok a királyi udvarban; e közrémülésben fényes diadalát ünnepli a királyi udvar!! Hasonló rettenetes sors követé, keresztyén polgártársak! nemzeti új szabadságunk első örömeit is. - Midőn nemzetünk törvényhozó bölcsei a királyi szó szentségében biztosítva látnák a magyar nemzet szabadságát, midőn az egész nemzet minden polgárai új szabadságukat örömünnepek között üdvözölnék: az alatt a királyi udvar ármányos környezetében véres boszú forraltatik a kivívott szabadság megdöntésére. Egy felől elvetemedett lelkek küldetnek szerte országunk népei közé, hogy ezek a magyar haza testvér lakosait minden képzeletet túl szárnyaló hamis koholmányokkal, az erkölcsiséget alapjaiban megrendítő hazugámitásokkal, egymás iránt ingerültségbe hozzák: másfelől fegyveres zsoldosok küldetnek hazánk ellen, hogy igy az öngyilkosság által erejevesztett nemzetnek utolsó halálos döfést adjanak. És ezen borzasztó kegyetlenségben, annyi elpusztult helységek hamvaiban, annyi földönfutóknak jajszavaiban, annyi lemészárlott embernek vériben örömét találja, győzelmét ünnepli a fejedelmi kormány. Sőt
