Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Tóth Ágnes: A városok rendezésének kérdése az 1843/44. évi és 1847/48. évi országgyűléseken a levéltári források tükrében
8 csak felszínesen érintették meg. Helyeselték a képviseleti rendszer szélesebb alapra helyezését, lényeges fenntartás mellett. A jövőben polgároknak csak a házbirtokosokat kívánják tekinteni”.3 A város álláspontját eljuttatták a hírlapokhoz is, amit Kossuth a Pesti Hírlapjában igen kemény kritikával illetett. Elsősorban a választási eljárás közvetett módját kifogásolta.4 Ebben az időben 63 a szabad királyi és bányavárosok száma az országban. A városok szavazati kérdését sokan összefüggésbe hozták, összekapcsolták belszerkezetük helyzetével. A városok vezetése ugyanis meglehetősen kis csoport kezében összpontosult, a polgárjog nyújtotta előnyökből a városi lakosok csekély hányada részesülhetett .A polgárjoggal rendelkezők számos jogosítványt élveztek. Ilyen volt a választójog, a hivatalviselési képesség, vám- és harmincadmentesség. Ingatlanszerzési képessége a város területén csak a polgároknak volt, ők rendelkeztek hosszú ideig iparűzési és kereskedési joggal. A polgári haszonvételekben (szabad bormérés, tűzifa kompetencia, béresföld és kaszáló váltás, ingyen legeltetés) is csak a polgárok részesülhettek. A városi polgárokat csak saját bírájuk előtt lehetett perelni. Werbőczy meghatározása szerint „a város e nevet: civitas, mintegy a polgárok összeségéről viseli”.5A vizsgált időszakban azonban a városok vezetése nem demokratikus, nem képviseli minden városlakó érdekét. A tisztségeket életfogytiglan viselik, a vezetői tisztségek pedig örökletessé lettek. Debrecenben a lakosok döntő többségét a polgárjoggal nem rendelkező városlakók (hospesek) alkotják, akik azonban tevőlegesen nem vesznek részt a város irányításában.”... a szenátus nem értett egyet azzal az állásfoglalással, amely szerint a polgárjog az egész városi lakosságra kiterjesztendő. Ezzel a konzervatív álláspontjával a lakosok mintegy 70%-át kizárta a teljes jogúak közül”6 Azt maguk a városok is elismerték, hogy joggal érte őket bírálat a többi rend részéről a vezetés konzervatív volta miatt. Belátják ők maguk is, hogy ezen a rendszeren változtatni kell, abban viszont nagy eltérések vannak közöttük, hogy ezt miképpen képzelik el. Debrecen esetében is igaz volt az, hogy a város vezetése egy szűk csoport kezében összpontosult. A nagytanács /választott hites közönség/60 tagot számlált, s valójában nem a városlakók egészét képviselte, hanem csak a polgárjogú személyeket. A nagytanács a maga soraiból választotta a szenátorokat, akik a kistanácsot /senatus/ alkották. A szenátusi állás életfogytiglan szólt. Várospolitikai, városrendezési kérdésekben a közgyűlés lett volna illetékes, de a gyakorlatban ezeket a kérdéseket szenátus egymaga döntötte el.7 Aktív választójoggal minden polgár rendelkezett, de azt nem közvetlenül gyakorolta, hanem az utcák szervezeti rendje szerint a választott hites közönség soraiba küldött tagok útján. A XVIII. század végétől a tisztségviselők jelölésének joga a királyi biztos hatáskörébe került. Ezt más városokkal együtt, Debrecen is erősen nehezményezte, mert önkormányzati jogállásának megsértését látta benne. A vagyoni helyzet Debrecenben elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy valaki hivatali állásában megszilárduljon. Nem szívesen láttak vezető tisztségekben kereskedőket, céhen kívüli iparosokat, állást foglaltak a mobil tőke embereivel szemben. A mozgótőke másodrendűnek minősült, mert könnyen elveszíthetőnek számított. A vagyon alapjának a ház- és földtulajdont tekintették. A szabadfoglalkozású értelmiség, főleg ha a városon belül házat és földet bírt, szintén szerephez juthatott a város életében. A debreceni városvezetést a rokoni kapcsolatok hálózata jellemezte. A vezetők körében nagyfokú volt az elöregedés / 60, sőt 70 éven felüliek /, s őket szinte áttörhetetlen hivatali nimbusz övezte. 1837-ben a Társalkodó egyik cikke fogalmazta meg, hogy az elöljáróság tagjai közül néhányan „úgy tekintik magokat, mintha nem a polgárokhoz tartoznának, s nem ezek kebeléből emelkedtek volna fel.”8 A városban tisztújításra - 11 év után - 1844. májusában került sor . Ekkora ugyanis a főbíró tiszte már évek óta betöltetlenül állt, elhalálozás következtében megüresedett a polgármester széke is. Mivel időközi tisztújítás nem létezett, az volt az eljárás, hogy a szenátus a rangidős személyt ajánlotta az elhalálozott tisztségébe, korábbi állásának meghagyása mellett. 1844-re a nagytanács létszáma öregkori elgyengülés, betegség, halálozás miatt 35-re apadt, s ezt kellett kiegészíteni 60-ra. Ezt a választást lehet tekinteni az utolsó feudáliskori tisztújításnak, mert a következő, 1848-ban, már népképviseleti elvek alapján történt.9 A városigazgatás rendszere elmaradott volt más királyi városok viszonylatában is. Itt még a közigazgatás és bíráskodás szétválasztása sem történt meg, holott ez akkor már több városban - többek között Pesten, Kassán, Sopronban - így működött. ' Balogh István: A polgári jogegyenlőség kérdései Debrecenben, in. Hajdú- Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XV. Debrecen, 1988. 31. 4 Pesti Hírlap. 1843. február 23. Debrecen és Kossuth vitájára Lásd még! Bényei Miklós: Kossuth Lajos Pesti Hírlapja és Debrecen. Hajdú- Bihar Megyei Levéltár Évkönyve XX. Debrecen, 1993. 5 Werbőczy István: Hármaskönyve III. rész 8.czim 389. 6 Komoróczy György: A reformkori Debrecen. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Közleményei 6. Szerk. Gazdag István. Debrecen, 1974. 193. 7 A város önkormányzatát részletesen elemzi Komoróczy György: Városigazgatás Debrecenben 1848-ig Debrecen, 1969. című munkája. Lásd még! Komoróczy György: A reformkori Debrecen. Debrecen, 1974, ill. Debrecen története 2. Szerk. Rácz István. Debrecen, 1989. "Társalkodó, 1837.37. ,, 9IV. A 1011/a 114. k. 1844. május 8. 906; IV. A 1011/ m 117. d. 208/ 1844, _____________________________________________
