Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)

Ölveti Gábor: Debreceni változások az 1848-as törvények hatására

1. 61 Budapest. 1848. május 9. Széchenyi István a debreceni vasútról Debreczen város közönségének. A Magyar vaspálya rendszerben mennyi fontossággal bír a Szolnok-Debreczen-Szatmári vonal, egy röpiratomban kifejtettem. Újabb események ezen vonal fontosságát remélték, sürgetöségét csak nevelték. Első teendőim közé soroztam tehát megtenni lehető legnagyobb erővel azt, hogy ezen vonalak fölméretése által a tettleges munka is minél előbb megindítható legyen. E czélra midőn szükséges számban mérnököket rendeltem ki, fölszóllítom önöket, nyújtsanak azoknak mindenben segédkezet. Sőt miután e vonal mentében eső községek részéröl az áldozati készségnek annyi lelkes tanúságait birom, fölszóllítom egyszersmind arra is, hogy lehető legrövidebb idő alatt nyilatkozzanak az iránt is, valljon a szükséges föld tér kisajátításának terheit - melly aránylag a nyerendő roppant haszonhoz tekin­tetet alig érdemel, nem volnának e a közvetlen érdeklett községek hajlandók elvállalni? mert valamint igazságosnak nem tekintettem eddig is, hogy az országos érdekű vaspálya vonaloknál egyes községek a földtér ingyen ajánlatán túl aránytalanul áldozzanak; úgy viszont méltányosnak tartom, hogy hol a föld becse olly aránytalanul emeltetik, azon csekély terecskéért még az álladalom részéről nevezetes áldozatok ne tétessenek. Fölszóllítom ezért önöket ez iránt mielőbb legföljebb folyó hó végéig határozottan nyilatkozni. Biztat a remény, hogy megfeszített törekvésem, s önök kézfogása olly helyzetbe segít, hogy Ha­zám e részének fölvirágzásához a tettleges munkát megindítani még e nyár folytán sikerülend. Gr. Széchenyi István HBMLIV. A. 1011/j. 16. cs. 25/1848. Eredeti levél 2. Debrecen 1848. május 15. A közgyűlés felajánlása a vasútépítéshez Minister úr! Önnek folyó május hó 9-kéro1 86. szám alatt városi közönségűnkhez a magyar vaspálya rendszer tárgyában intézett hivatali fölszóllítására alázatos tisztelettel jelentjük: hogy mi a mai nyilvános közgyű­lésünkben hozott határozatánkhoz képpest 1- or A vasút vonal felméretéséhez kirendelendő mérnököknek mindenben segédkezet fogúnk nyúj­tani. 2- or a vaspályához szükséges földiért a közönségünknek közös használatában levő birtokaiban in­gyen fogjuk adni, és a szükséges főldtér kisajátításának terheit is, - ott tudniillik hol a főldtér a lakosok magán birtokában lenne, - a közönségünk magára vállalja ’s azoknak viselésére magát kötelezi. Mély köz és minket a haza eránnyában kötelező végzésünkről e jelentésűnket oly alázatos kérésünkéi terjesztjük fel, mi szerint minister úr a tárczájánál állodalmi altitkár ifjabb Gróf Zichy Ferencz úrtól mint a központi vasút társaság igazgatójától városúnknak múlt 1847.k évi November 10-kéro1 kiadott és a mi már végzésileg visszavont ajánlatainkat magában foglaló kötelezvényünket visszavenni s közönségünk megnyugtatására vissza küldeni méltóztassék. Debreczen Város közönsége HBML IV. A. 1011/ m. 123. d. 161/ 1848. Fogalmazvány gróf Széchenyi István közmunka és közlekedési miniszternek

Next

/
Thumbnails
Contents