Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)

Tóth Ágnes: A városok rendezésének kérdése az 1843/44. évi és 1847/48. évi országgyűléseken a levéltári források tükrében

36 elrendezése kimondatott, és ez oly határozottan, hogy a szavazat csak akkor leendene érvényes, ha a belszerkezet is megállapítva, s annál fogva egy, az alkotmány sáncai között szabadon működő polgári testület alakítva leend. Ez volt a városi munkálatot keresztül folyó eszme, s így adatott Debrecen város­ának, ezen a nemzetség legnagyobb gyúlpontjának a megyeivel egyforma, egy egész szavazat... már most csak azt jegyzem meg, hogy a két tábla között 9 üzenetek váltattak e tárgyban, s mind a mellett is voltak elvek, melyekben egyik tábla a másikhoz járulni egyáltalába nem akart, s melyek leginkább e háromban pontosultak u. m.: a statutarius jog, polgári képesség és a Fő Felügyelői hivatal korlátozása. A KK és RR azt állították, hogy a főrendi kívánat elöli a törvény korlátái között szabadon működni tartozó municipális életet, s a fő rendi tábla pedig azt hivé, hogy a KK és RR által felállított eszmék anarchiára vezetnének- melyik rész csalódott, ítéljen felette a jövendő. Egyéb aránt a KK és RR utolsó üzenetükben kijelentették, mikép minél fontosabbnak tartották az ország kifejlődésére nézve a királyi városok ügyét, mind inkább kívánták a rendezési törvény által megelőzni mindazon visszás körülményeket, melyek az ügy elintézet­len maradásából, mind a törvényhatóságok kölcsönös viszonyaira, mind pedig a királyi városok állapotára nézve kifejlődhetnek, annál kevesebbé titkolhatták el azon fájdalmas érzésnek kijelentését, melynek keb­lükben nem keletkezni nem lehetett, midőn tapasztalni kénytelenek, hogy a mélt. Főrendek folytonos és okokból alig meríthető ellenszegülése miatt, az Országgyűlésnek végnapjaiban sem érethetett el azon szükséges egyetértés, mely a városok eránt készített törvényjavaslatnak O Felsége eleibe leendő felter­jesztésére megkívántatott. Ki mondták azt is, hogy ha igaz az, miszerént a sz. k. városok, mind beldolgaiknak, mind országgyűlési állásuknak törvényáltali elrendezése halasztást nem szenvedhet, a KK és RR ezen ügy iránt, ha az elenyészet országgyűléséről elintézetlen a jövendőségnek adatnék által, a felelősséget magoktól elutasítják. Ez vala tehát a KK és RR-nek a Főrendi Táblához utolsó izenete és nyilatkozata, kik erre az országgyűlésének bekövetkezett vége miatt többé semmi választ nem adának, s maradt a városi ügy úgy mint volt, elintézetlen, a jövő ország gyűlésének jutván azon felséges feladat, hogy legkegyelmesebb Urunk Királyunk hozzájárultával kielégítő törvény keletkezhessék.” A követ a továbbiakban beszámol a szabad kerületek ügyéről és azokról a tárgyakról, melyben a két tábla között megegyezés született, de királyi válasz nem érkezett rájuk. Részletezi azokat a tárgyakat, melyre érkezett uralkodói leirat, de törvény már nem született belőle. Végül felsorolja azokat a tárgyakat, me­lyekben törvényeket alkottak. Közgyűlési jegyzőkönyv IV. A 1011/a 114. k. 20. Debrecen, 1847. június 5. A követi utasítást kidolgozó bizottság megválasztása 1740. Indítványoztatott, hogy mivel teljesen reményelhető az Ország Gyűlésének közösen óhajtott mi­előbbi tartása, annál fogva szükséges lenne e város részéről is eleve gondoskodni afelől, hogy az ország- gyűlésre küldendő követek, kivált midőn igényszerűleg is várható, hogy a királyi városok rendezése a tanácskozásnak egy fő feladata leend, szükséges utasítással el láttassanak. S mivel a múlt országgyűlésre küldött követek utasítását készíteti küldöttség tagjai közül többen elhaltak, ezen küldöttséget is kiegészí­teni kellene. Az elfogadott indítványhoz képest polgármester Reviczky Menyhért elnöklete alatt tanácsnok Nagy Sándor, Blaskovich Kálmán, Komlóssy László, népszószónok Kovács Lajos, esküdt Sápy Sámuel, Sárváry Ferenc, Uhrinyi Pál, az előadó jegyzővel együtt megbízatnak avégett, hogy az érdeklett követi utasítás készítésére tartozó iratokat, jelesen a közelebb múlt Ország Gyűlés óta több megyei és királyi városi hatóságoktól e városhoz érkezett felszólításokat egybeszedvén, az utasítás készítését mielőbb mun­kába vegyék, s azt annak idejébe Tanács és Választott Hites Közönség elébe terjesztessék. Közgyűlési jegyzőkönyv IV. A 1011/a 117. k.

Next

/
Thumbnails
Contents