Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Korompai Balázs: Széll János volt honvédfőhadnagy emlékiratai a szabadságharcból. Történeti naptár
282 E háztól néztem én gyakran az Aradra hulló golyók záporát egész éjjen át. valami meglepő látvány az. éjjel a légben tűzkigyóként félkörbe repülő, s magából tüzes szikrákat okádó gránát golyókat látni,- mellyek vagy fennt - ha rosszak a levegőben elsülvén egy üstökös gyönyörű képét mutatják.- vagy ha jók a megtalált hellyen borzasztó erővel durranván szét pusztítás és rombolás nyomait hagyják magok után,- Szerencsére azomban a Várbelieknek jelenleg birtokába lévő gránátok mind rosszak voltak, s csak hasztalan pazarlás vólt a Városra, mert többnyire a levegőben szét pattanván veszedelem nélkül hulottak alá, vagy legfeljebb a kövezetre esvén gyúanyagra nem találtak - Mire a Város ilyenkor a legjobb ( 270 ) készülettel mindég készen állott,- de minek használatára a lakosságnak, a Várbelieknek már szinte egy havi folytonos ágyúzása mellett is - mellyek között gyakran égő szurkos golyók is jöttek - még eddig nem vólt szüksége.- Előőrségi hellyünk is melyről tudomásak vólt nem egyszer vólt czélpontja az ágyúzásnak, de hova - még akkor apróbb golyók lévén - fáradt golyók el nem hatottak, mind a mellett magunk biztosítására, az uttczán áll itattuk fel magunkat, a ház által védvén,- a kinnt álló örsék pedig fák s kőrakások mellőll szemlélték a vízbe távol lehulva sustorgó póznákat. Egy napon néhány a Vár felöl úszó csólnakok vétettek észre ember nélkül úszva lefelé, melynek egyikébe a túlparton álló ellenséges őrök beleugrottak a többieket is elfogva sajátjokká teendők, mit az én embereim észrevevén rögtön csólnakba ugráltak s a hozzájuk már közelebb úszott csólnakok és kompok felfogására indultak,- de az ellenféltől ( 270 ) puska lövésekkel fogadtattak, mire embereim is viszonozni kezdték a tréfát,- én a parton maradt embereimmel,az itt lévő farakások védelmére támaszkodva tüzeltettem a túlparton mindég gyűlő sokasodó ellenségre, a csólnakba lévő ellenség nem álhatva a tüzet kiugrálva úszott a part felé, egy bátrabb - talán úszni nem tudó még mindég tüzelt s daczolt mindaddig mig golyónktól mellybe találtatván halva rogyott hanyatt a csólnakba s velle együtt birtokunkba jutott, lefele úszván a csólnak, s a csatározás végett ért az ellenség vissza vonult,- részünkre pedig egy csapat Honvéd érkezett, de már akkor vége vólt, hanem ez egyszersmind felváltó is lévén, mi haza mentünk a quartélyra meglehetősen megéhezvén a reggeltől majd délig tartott futkozásba tüzelésbe. Több ilynemű, mindennapi nyugtalanitások kissé terhessé tevék, Aradoni különben vig s megelégedett életünket,- a polgárság bennünket igen szeretett, s mint fiait gazdagon tartott, látva mentségökrei készségünket. (212) Es valóban ezek vóltak a légkriticusabb napok Aradra nézve, midőn mindennap a Várból ágyuztatva,- másfelöll, megtámadással fenyegettetett,- egyedül az Önkéntes vólt az ki hihetetlen pontossággal s készséggel sietett a veszedelem hellyére, s szállva szembe mindannyiszor a nyugtalanító ellenséggel Egy napon már már betörendők valának az uhlánusok a városba, midőn mi lovasság nélkül és lovasság ellen gyengébbek, velük síkra a Vár torkába nem szálhatánk, hanem a házak s emeletek ablakaiba rendelteténk el azon uttczára hol bejöhetének, a Harczvágytól égve váránk a gaz ellent, egészen délig, de a betörés hellyett tanácsosabbnak tartotta vissza vonulni,- igy mi is szállásunkra távozánk, ebédlendők, de azt az elkezdett ágyúzás meghiusitá, a dobok peregtek az uttczán, a mosárok jelenték a veszedelmet katonaság és lakosság megszokott egykedvűséggel s hidegvérrel gyűlt öszve kirendelt hellyére ( 273 ) s egymás közt vígan beszélgetve fel sem vevőleg halgatánk végig felállítva az ágyuzenét míg a várbelieknek tetszett mulattatni, ha ők elcsendesedtek, mi is pihenni menénk. Es ez igy ment minden nap, a város ágyuztatott, s mindenhova hol csak egy Önkéntes vólt általuk láüiató nem kimélva szóratott a kartács egyes emberekre és kiket a veress pántlika lobogása felette bosz- szantott - s ezen napi rend annyira megszokott dologgá vált nemcsak a Katonaság hanem a polgárságnál még nőknél is hogy hulló golyózápor között is félelem nélkül járkálának az uttczán, s a gondviselés emberveszteségtől még eddig megőrző a Várost, hanem falai a Városnak már tetemes sebeket viselőnek mint a Megyeháza, Sidótemplom,- a Vár felölli városrész pedig megromboltatva, s különben is bátorság- talan lévén lakatlanná lett az ellenkező bátorságos városrészre költözvén át ( 274 ) a lakosság ott lakó része. Mindezen terhes állapotot s minden napi ostromot a polgárság egész nagy lelküséggel s béketüréssel viselte, egy jobb jövendő reményeben a magyar kormányhozi tántorithatlan hűséggel ragaszkodással, s nemzetiségéhez illő elszántsággal s áldozatkészséggel melyhez Aradon a magyarokon kívül az Sidók s németli ajkúak is vonzalommal járultak a Debreczeni önkénteseknek mint többnyire miveit embereknek hasonlidiatatlan ellátásuk volt mindenütt mint ha csak otthon lettel volna, mi mindennapi zaklatásukat, s kiadott roppant szenvedéseiket némileg kárpótolni látszott,- azomban meg kelle válni Aradtól mert
