Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Korompai Balázs: Széll János volt honvédfőhadnagy emlékiratai a szabadságharcból. Történeti naptár
270 11 A Political Status foglyok szabadon bocsáttassanak. 12 Únió Erdéllyel. A mi megtörténvén a Pest megye dicső Követe Kossuth Lajos áltál a Kerülleti gyűlésben f /folyó/ hó 14n tett mindezen indítványokat egy ajkulag pártolva kijelentette, hogy a jelen Országgyűlésben teljes bizalma van. s azt minden teendőiben gyámolitani legkedvesebb hazafiui kötelességének ismeri. A Pesti 12 pontokat pedig a Tanács és VH Közönség tagjainak s a város sok ezer lakosainak kijelentései után mint különben is Ország gyűlési követeinek adott anya utasításból önként folyó nemzeti útasitásokat ( 185 ) az egész közgyűlés magáéinak lenni nyilvánítván s azokat elfogadván, a Tanács terembe jelen volt s a varos ház egész udvarát elfoglaló nagyszámú lakosság nevében ennek megbízottjai a népnek kívánságát következő pontokban terjesztették elő : Az Elsorolt 12 pontokhoz mint a nemzetnek régótai óhajtása 13 pontban adassák mi szerént Törvény által mondassák ki hogy Ő felsége a Király minden évnek legalább felerészét az Országban töltse, 2 a helybeli sajtónak szabaddsága nyilvánittassék a netalán vissza élések ellen intézkedés tétessék, - mit azonnal a tanács szabadnak nyilvánita, s választmányt nevezett a visszaélések meggátlására ( 186 ) 3 a polgári Örsereg felállittassék tüstént. 4 Nem csak a köz hanem a Tanács magángyülései is s a törvényszékek nyilvánosak legyenek. 5 E mostani közgyülésbeni jelenléte a népnek nyilván Jegyzőkönyvbe igtattassék s a követek oda utasittasssanak hogy ezentúl küldendő tudósításaikat ne csak a Tanács es V H K hez hanem az egész Város lakossaihoz is czimezzék. 6 Vegre ezen minden legkissebb rendzavar nélkül és az elöljárósággal higgadt tanácskozás utján történt reform diadalnak megünepléséül a Városház elejére állandóul ott maradandó Nemzeti lobogó tűzessék ki és ma estvére a Város kivilágittassék. Ezen kivánatokat a Tanács VHK és nép hozzájá ( 187 ) ruhával végzéssé emelvén és a szabad sajtó ugyszinte az Örsereg felállítása eránt a szükséges rendeléseket megtévén a közgyűlés Jegyzőkönyve a gyűlés teremében meghitelesittetett utóbb pedig ennek ablakából a piaczon összesereglett nagyszámú lakosság előtt ki is hirdettetett. s ezzel Déli 12 óra kor a nép egész csendeséggel és megelégedéssel szét oszlott. Az Innepely annyival fényesebb lett hogy Kossuüi Lajos e békés reformok vezetésében mások felett kitűnő hazafiui közakarattal s szűnni nem akaró örömrivalgások közt e Város polgárává választatott. Ezen a nép kívánta s határozta intézetek ( 188 ) tüstént teljesültek vagy teljesülnek mert a Város gyönyörűen ki világíttatott, a polgár örsereg fennálló osztálya a Város piaczán egyenruhába kiállíttatott, s zene kiséret mellett mindenfelé Éljen Kossuth a haza nemtöje Éljen a Szabadság ezer torokból halattszott. Az Bika vagy már most Nádor fogadóban fútó s többnyire vitákkal teljes mulatság tartatott, leginkább az Örsereg számára hol a nagy Demagog Farkas Károly, Komaromi György, Pappszai 111 Ignácz Révész Bálint vitték a főszerepet, s alkalomszerű beszédeket tartottak, az örsereg tagjaival üritgetve poharaikat a hazáért szabadságért. Az újabb törvények érteimé ( 189 ) ben parancsolt Nemzeti Örsereg felállításai a múnkába van véve 12 gyalog 6 lovas s 2 lövész századok. A Gyalogsághoz nemzetöri őrnagyul Abráhám Adám, a Lovassághoz Kézy László nyugalmazott vertkapitányok neveztettek ki a Ministerium által Ö Felsége megerősítése folytán [ az oldal csak félig telt be ] ( 190 ) Hogy az azomban az események folytán még egyszer s utolszor a tanulói korhoz térjek vissza. A Hon iránt melegen erzö tanuló itjusag áthatva a szabadság szellemétől nem maradt hátra a reformok még pedig hasznára üdvösek letre hozásában, azt tevék mi talán nem történt soha honunk egy iskolájában sem, mert alkotánk magunknak rendszert jobbat az eddiginél, üdvösbet a regi vele élés áltál megavultnál, feltartánk Mars paisát s felemelénk Minerva kardját a hazáért, felajánlánk éltünket a szabadságért. Ugyanis Martius 22 d e 10 orakor Révész Bálint hatás teljes beszéde - mert ( 191 ) hiszen ö nem is tud beszélni hogy az ne hasson, nem tud előadni hogy az lelket ne rázzon szivet ne buzdítson - annyira felkölté a szabadság szellemét hogy az szinte túlzó hon buzgalommá s honügy részvétté olvadt öszve. így lett az hogy az öszves tanuló ifjúság d u 2 orakor öszvegyült petetiókat készítendők a 4 órakor beállandó rendkívüli szuperintendentialis gyűléshez, mellyek meg is alapittattak következő 8 pontokban. 1 ör Hogy az eddig szokásban volt censurak exámenek töröltessenek el s helyökbe évenként kétszer tartandó sigorótum állittassek fizetés nélkül ( 192 ) 2 Felsőbb tisztviselőinket mi választhassuk magunknak, mint széniort és Contrát 3 Az Esküdtszék töröltessék el átaljában 4 Polgár katonák a Nemzeti örseregben lehessünk 5 Az Olvasó egyletbe mindenkinek befolyása lehessen fizetés nélkül azt a Collégium segittse