Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Szabadi István: Révész Imre (1826-1881). Napló, igehirdetések, levelezés
254 által okozott, de még helyre nem hozott bástyaomlásokat faltöréseket szemléltem. Az én pesti kórházi életem tehát egy pesti és budai tapasztalásokkal teljes élet volt. Sebeim folyton javultak, s közel voltak a teljes behegedéshez, s ha felveszem az egész lefolyását sebeim gyógyulási idejének, akkor azt kell mondom, hogy egy tartós hideglelés több szenvedést okozhat, mint egy csatatéri sebesülés. Ennek a könnyed elviselése talán az ifjúi testi és lelki erő, s maga az ok: amiért és amiként a felemelkedett önérzetet ápolván, könnyebbé s talán gyorsabbá teszi a gyógyulást. De mégis némi bús hangulatot keltet bennem, hogy bajtársaimról nem tudok semmit, mindenekfelett pedig vágyakozást, hogy mielőbb hozzájuk visszajuthassak. Mintegy két hétig voltunk már Pesten, amikor - bizonyosan az ellenség győzelmes előnyomulása miatt - a kórházakat kiürítették a mindenféle betegektől, csak a fogoly sebesülteket és betegeket hagyták hátra. A meggyógyultakat - akiket már szolgálatra képeseknek ítéltek - a táborba küldték. Minket pedig, akiket még ilyeneknek nem láttak, kiszállítottak a Dunapartra, ahol egy legnagyobb fajtájú gőzhajó - utánacsatolt hét nagy uszályhajóval - készen várakozott reánk. Mindjárt be is rendeztek a Schlepper (slepperekre). Amikor én beléptem az egyikre, ott találtam - lelkem örömére - Virág Kálmánt, egy végtelenül szeretetre méltó fuvolaművészt, a sárospataki diák barátomat, akivel ismeretségem a Szabolcs megyében lévő eperjeskei Jármi fiúk - Feri és Elek - révén történt, akikhez rokonság fűzte őt. Virág Kálmánt, akit atyja - Bártfán lakott - szegénysége miatt Jármy György - Feri és Elek atyja - jóságból a fiaival együtt, előkelő diákból alkalmazott instruktor irányzása szerint, úrfiként neveltetett. Óh, mily jólesett ez a találkozás! Együtt is maradtunk aztán, amíg lehetett. Együtt szállítottak a bal parton eső Foktőig, majd Kalocsára vittek, ahol az érseki líceumi épület kórházként szolgált, de nem nekünk, akik már gyógyuló félben voltunk, mert a nehezebb betegek nagy száma miatt ezeknek is csak túlzsúfolással tudtak helyet adni. Minket a városba szállítottak ki, s csak reggeli 8 órára kellet naponként a kórházba bemenni - nekem bekötözésre, neki pedig az ő betegsége miatt - orvosi rendelvényre és utasításra. Sőt azután - a túlhalmozottság miatt - az orvosok mindegyikünknek napokra szolgáltatták ki a megfelelő kellékeket, nekem a sebtisztításhoz szükséges cinpuskát, tépést és írat. A kvártélyunkon aztán napjában kétszer ő gondozta az én sebemet, s ezzel a meggyógyuláshoz még sebesebb haladást tett. Élelmezésünkre az altiszti rangunknak megfelelő zsoldot rendesen megkaptuk, amiből a szegény asszony készített - tetszésünk és megrendelésünk szerint - jó étkezést. A nap nagyobb részét pedig részint vendégfogadóban töltöttük biliárdozással, részint a város nevezetességei - különösen az érseki dóm - szemlélésével töltöttük. A dómban találtam egy oltárképre, mely Péter és Pál elfogatását ábrázolta. Ez a kép előttem ismeretes volt, mert Fehérgyarmat római katolikus templomának egyetlen oltárképe is ennek a hű másolata volt, s miként a kalocsai eredeti, úgy a fehérgyarmati is magas művészi kivitelű, azzal a természetileg való különbséggel, hogy míg a kalocsai már magán viselte az ódonság színét, a fehérgyarmati még - mint 19. század eleji másolat - fiatal, üde színű volt. A fehérgyarmati oltárkép ugyanis egy 19. sz. eleji fehérgyarmati születésű Klobusicky nevű embertől - előbb szatmári püspök, azután kalocsai érsek - kapta ezt a remek képmásolatot. Fájdalom, hogy az eredeti szerzőjének nevét nem tudtam senkitől megkérdezni. E kalocsai kép szemlélete felkeltette bennem a szülőföldemre való édes visszaemlékezést, s megfejtette előttem, hogy honnan ered - a különben már gróf Károlyi család patrónusa alatt álló, de aránylag korlátozott anyagi viszonyok közt létező, s a hívek számára mézve oly kevés népességű - a fehérgyarmati római katolikus egyház templomának az a művészi kompozíciójú - még másolatilag is remek kivitelű - oltárképe. Klobusicky érsektől! A magyar sereg harcászati viszonyáról nagyon keveset tudhattunk, mivel attól távol voltunk. A sokszor egymással ellenkező hírekből kombinálhattuk csak ki, hogy a mi ügyünk szomorú válság felé közeledhet. Mivel időnként a kórházakat és az üdülő betegeket is az ország szívétől egyre távolabb szállították, s ebből az osztrák és muszka egyesült haderő előhaladására következtethettünk, ezért egyre kínosabbá vált tétlenül vesztegelnünk. A Kalocsáról Bajára való szállíttatásunk is erre adott okot. A XII. Nádor huszárezred kötelékében Baján én már nem is mentem kórházba - vagyis kórházi kezelés alá -, hiszen sebeim tulajdonképpen már behegedtek, gyenge hártyaszerű bőr képződött rajtuk. Tran sportházba tétettem magam, s közel valónak láttam az időt, hogy hazám szent ügyét fegyverrel a kezemben szolgálhassam. Fájdalmas volt azonban reám nézve, hogy Virágh Kálmán barátom kórállapota rosszabbra fordult annyira, hogy neki a kórházba kellett visszamennie, s el kellett válnunk örökre.
