Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Szabadi István: Révész Imre (1826-1881). Napló, igehirdetések, levelezés
240 fokozódott a jótevő hitbeli testvéries érzésnél fogva, s ezért atyai jóságát ki akartam érdemelni, ez pedig még természetesebb. Emléke áldott ma is, és az lesz életem fogytáig! Gulácsy Imre, aki már mint kiképzett honvédfőhadnagy jött hozzánk vadászokhoz, és ő volt a Nagyváradról Debrecenbe áthelyezett összes vadászosztályoknak a tanítómestere, s ennek elismerő jutalmául választhatott a századparancsnokságok között, s hogy a mi századunkat választotta, az a magyarázata, hogy a 2. osztály 2. százada valóban a legjobb képzésű katonákból állt, még ebben a teljes egészében kitűnő ezredben is. Gyakorlatainkat a város déli részén levő Gilányi téren tartottuk, ahová Ormay, ezredünk alakítója, a két Kossuth fiút - Ferencet és Lajos Tódort - nevelőjük, Karády Ignác kíséretében ki szokta vezetni. A Kossuth fiúk, úgy látszott, nem közönséges érdeklődéssel jelentek meg, s nézték gyakorlatainkat vadásztiszti egyenruhában, és mi úgy is tekintettük őket mint vadásztiszteket. Ez is egyik jele volt a nagy Kossuth irántunk való megkülönböztető jóindulatának. Nem csoda tehát, ha ez büszkeséggel töltött el mindnyájunkat! Táborba szállás láng vármegyében, a Kárpátokban Végre, miután lehetőleg begyakoroltattunk, s ezután fel is fegyvereztek - az altisztek kitűnő régi stuccokkal, a legénység simacsövű, de patentes puskákkal, ehez mindannyian vágószuronyokkal ellátva -, s így eljött a táborba küldés ideje, a várva-várt nap. Húsvét szombatján búcsút készült venni osztályunk Debrecentől, ezért a városháza előtt állítatott fel. Kossuth, aki a városháza emeletének északnyugati szárnyában tartotta lakását, egy - a Piac utcára nyíló - ablakból tartotta hozzánk való beszédét, s mi határtalan lelkesedéssel indultunk a bizonytalan jövő elé, amelyben szent hazánk iránt készültünk leróni tartozásunkat. Óh, magasztos hazaszeretet! Mennyiben felülmúlja ebben a magyar minden más nemzet fiait! Nem csoda! Rokontalan nemzet vagyunk, s történeti megpróbáltatások által is arra utalva, hogy ne más nemzetekre támaszkodjunk, hanem e szent erény által magunkban találjuk meg az erőt, hogy fenntartsuk nemzetünk életét, annyi irigy, másfajú nemzetektől, sőt a közöttünk lakó nemzetiségektől is, még az új ezredévig. Vajha, megvédve örökké tartólag is! Az első állomás Bököny volt. Egy görög katolikus, magyaroktól lakott község, ahonnan aztán naponként két állomást kellett megtennünk, egyiket gyalog, másikat lovas szekéren: húsvét első napján, délben Nagykállón - Szabolcs megye akkori székhelyén -, ahol a híres káliói tömlöcben volt, s éppen sétára kieresztve Gezsten vagy Geszti Jóska a hírhedt betyár, kit látni engedtek; éjszakára Téten; másodnap délre Kisvárdán; éjszakára Bezdéden; harmadnap délre Rád-Szürtén át éjszakára Ungvárra értünk. Én, aki előreküldve egyik szálláscsináló voltam, csak az egész osztály elszállásolása után térhettem kvártélyra oda, ahova már egy szegény tót is jutott. Egy orosz fazekasmesterhez tértem be, akinél köles- kásalevest kaptam vacsorára. Biz ez nem volt valami nagyon katonás vacsora, de szívesen adták, amit azzal is kimutatott a gazda, hogy az egy szobából álló lakásban csendet parancsolt: „Hadd nyugodhassa ki katona uram magát!”. Úgy is lön! Nem kellett altató dal! Reggel korán már trombitálták a rukkolót. Teljes készenlétben kellett megjelenünk. Nem is tértünk vissza a szállásra, hanem masíroztunk Turjaremetére. Ez pedig azért történt, mert itt egy nagy vashámor volt, melyben öntötték a különféle nagy és kis ágyúgolyókat, s készítették a gyalogsági altiszti kardokat is nagy mennyiségben a magyar hadsereg számára, s ezt a hámort akarta egy Galíciából betört osztrák sereg felégetni, és ha sikerül, akkor végzetes veszteség lett volna a magyar hadseregre nézve. Debrecenben a számunkra kijelölt gyors menet célja tehát a hámor védelme volt. A hámorfedezett, egy jól fegyverzett osztrák sereg ellen, bizony gyarló védelem lett volna! Tudniillik ez állt a mi vadászosztályunkból, egy zászlóalj újonc honvédből, amely csak karabinokkal volt fegyverezve s valami lándzsás nemzetőrökből, minden ágyú és lovasság nélkül. Az őrködés súlya egészen a vadászokra nehezedett, mert az újonc honvédek mindjárt megmutatták erre is alkalmatlan voltukat, amidőn először alkalmaztattak külső éjjeli őrszolgálatra. Az újonc honvédőr a sötétben talán szentjánosbogarakat látott fényleni, ezért odalőtt, s ezzel oly kellemetlen éjjeli zavart okozott, hogy a vizsgálat megállapította, hogy e tett meg ne ismétlődjön, és miatta ily riadalom ne legyen, jobb lesz ha az újonc zászlóalj használatával felhagynak. A lövés nem is bak- hanem szentjánosbogárlövés volt, amiért el is neveztük „cserebogár-zászlóaljnak”. Ettől kezdve csak a vadászok lesznek alkalmazva úgy, hogy egyik éjszaka a vadászosztály első százada, következő éjszaka a második százada lesz külső posztokra és kém
