Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Szabadi István: Révész Imre (1826-1881). Napló, igehirdetések, levelezés
226 bécsi légió tanúsított. Ez a művelt egyetemi tanulókból álló kis - talán hetven főnyi - csapat, melynek tagjai átszöktek Magyarországra, amikor Bécset visszafoglalta a császári zsoldos sereg, hogy a hazájukban elveszett világérdeket, a szabadságot itt védelmezzék velünk együtt. Magukkal hozták fegyvereiket és azt a rettenüietetlenséget, amelyet ad a közszabadság melletti elszántság, s azt a jó kedélyt, mely a német burzsoknak nemcsak a sajátja mindig, hanem veszélyek között még inkább fokozódik. Ők tekinthetők kizárólag a magyar sereg ágyúi és szerelvényei megmentőinek, mert az osztrák lovasság rohamát nemcsak egyszer verték vissza, hanem újra és újra megállva előttük lehetővé tették a futó nemzetőrök és mások menekülését. Amiként hallottam, azután is és mindig jellemükhöz híven harcolva, soha el nem homályosúlva beírták fényes nevüket a magyar szabadságharc történetébe. Most, amidőn már aki menekülhetett megmenekült, és legutoljára ők is kijöttek a hídon, vidám arccal, majdnem játszva és énekelve folytatták visszavonulásukat, dicső példát adva nekünk arra, hogy miként kell a szabadságért harcban a halállal is szembeszállni. Lelkem emelkedett őket látva, s azután is rájuk gondolva. A szabadságharc bevégzése után bizony csak emlékük maradt fenn, mert maguk csaknem mindnyájan elhullottak, s alig látta valaki közülük ismét hazáját. Én ismertem közülük egy Gullner nevűt, akinek N. Kende Lajos csekei nagybirtokos adott holtáig menedéket tiszakóródi birtokán nem sokáig, mert az a kedves ember a kapott sebeibe csakhamar belehalt. Legyen emlékük nálunk hálásan és örökké áldott!... A vert magyar had átjőve a hídon, aránylag kevés élet- és anyagi kárvallás után, minden rend nélkül tolult az úton és a mezőkön Alőr felé. A győztes Urbánnak bizony nem nagy erőfeszítésébe került volna őket, azon a kitágult és sík mezőn, majdnem végképp megsemmisíteni vagy legalább fogollyá tenni. De hát eszélyessége megelégedett a talán nem is vélt könnyű győzelemmel, és nem akarta feltárni seregének parányiságát sem... sat. A rendetlenül vonuló vert sereget Katona Miklós Kosálynál rendezni akarta. Azzal a megnyerő biztatással is támogatta erejét vesztett parancsait, hogy összetartva biztosabban hazajutnak mint szétszakadva, de bizony a legjobb akarat sem tartotta fel már itt többé a felbomlott engedelmességet, mindenki azt tette, amit akart, azaz menekült a legrövidebb úton hazafelé. így történt az a lehetetlennek látszó, de valóságos tény, hogy a szinte három hétig tartott felvonulási utat némelyek, ezek közt a mi kapitányunk, Luby Zs. is megtették 24 óra alatt. Luby Zs. hazament Fülpösdarócra, áldott emlékű neje Ilosvay Katalin ölelő karjaiba, de nem dicsekedett el bizonyosan viselt dolgairól a fennkölt lelkű honleány előtt - hacsak humorból nem, amihez különben nagy hajlama volt, és tudott is -, habár nem tarthatott attól, hogy mások szemére vetik, mert hiszen azok sem voltak becsületre méltóbbak, de nem is értek oly madárgyorsasággal haza, mint ő. Nem értek, de kétségkívül csak azért nem, mert nem volt oly párját ritkító gyors hátaslovuk, és talán nem is volt oly kedves nejük és szeretett otthonuk, mint neki. így ismétlődött meg 1848-ban az 1809-diki nemesi insurrectio futása Győrtől, most pedig Déstől a nemzeti felkelő sereg részéről. Bizony nem lehet megmondani, melyik volt szégyenletesebb, hacsak azt nem mérlegeljük, hogy amaz egy világverő Napóleon serege elől történt, ez pedig egy jelentéktelen osztrák ezredes, Urbán elől. Hazatérés Fehérgyarmatra És mi?... Lenci barátom és én - lemenve a szörnyű lovasvágtatás és szekértolongás által veszélyeztetett útról, a dési Szamos hídon átjőve az út melletti szántóföldekre, amelyek, mint már feljebb megjegyeztem, a hóolvadástól lágyak és ragadósak voltak, de veszélytelenek - onnan nézhettük háborí- tás nélkül a dicstelen retirálást, és vártuk az alkalmat, míg ránk nézve is, akik nem nehéz felszereléssel, de gyalog voltunk, lehetővé válik a bús bandukolás. Nekünk is volt ugyan saját fogatunk a századiroda (egy majdnem kiszáradt kalamáris meg egy pár ív gyűrött papír) hordozására, és " a század írnokai" hangzatos nevet viselő uraságok pedig nem is masírozhattak gyalog. Kis-bunyon erre a kényelemre kaptunk legutóbb egy négy kisökrös előfogatot, mely két oláh gazda összefogásával állt ki, amit a két tulajdonos hajtott. Ezt nem lehetett felcserélnünk friss élőfogattal, mivel Kisnyíresnél az egész sereg már mindenfelől kiérkezve, a Désnek vezető országúton együtt haladt Nagyilondán, Sósmezőn, Gaurán át Kackóra, ezért a rendelkezésünk alatt tartottuk. Kackón állomásozásunk, - a rendkívül hideg időben, a havas mezőn kinn töltött előző éjszaka után - az Ujfalvy által lakatlanul, egy öreg nő gondviselésére hagyott kastélyban, nagy kényelmet és gazdag ellátást találtunk, melynek kiélvezésétől már azért sem tartózkodtunk, mivel azt hallottuk, hogy a kastély ura azért nincs itthon, mert az osztrákokkal cimborálván, a magyar sereg jövetelével, magára nézve tanácsosabbnak tartotta "megugrani". Ám a kényelmet megzavarta az a vaklárma, hogy Dés felől
