Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Szabadi István: Révész Imre (1826-1881). Napló, igehirdetések, levelezés
220 n. Arra, hogy hazánkat szeressük úgy mint előadám, több érdekes okok kényszeritnek bennünket. Ösztönöz, sőt kényszerit mintegy hazánk szeretetére magának a’ természetnek szent szava. Különös kegyelettel ‘s valami édes vissza emlékezéssel tekintünk azon hajlékra, melly valamikor egy véletlen vihar ártalmaitól óvott meg; és minden állatt mellybe a természet a’ jóllétnek és fájdalomnak érzését adá valami édes vonszalommal köttetik a’ helyhez, mellyen valamikor élvezetet vagy menedéket talált; ‘s talán még maguknak a növényeknek is fájdalmas az, midőn az anya föld öléről a’ vihar körmei által fölszaggatnak. - De azon ösztön melly bennünket hazánk szeretetére kényszerit nem állati ‘s nem egészen anyagi, sőt ezeknél sokkal tisztább, szellemibb, erősebb és fenségesebb. Avagy honnan van az, hogy miként csak azon nép lehetett még eddig nagygyá és dicsővé, mellynek polgárait a’ hazaszeretet tüze lelkesíti, ‘s csak az illy népet biztatá arra a’ historia, hogy a’ dicsőités tollával írja föl az életét követendő például a’ késő nemzedéknek. Honnan van az hogy a’ régi világ bölcsei is nyíltan ajánlák: „hogy hazánkat, még háládatlan hazánkat is, mint anyánkat szeretni kötelességünk”; ‘s hogy javaink egy része sajátunk más része hazánké. Honnan van az, hogy ama bölcselő és koszorús szónok sok századokkal ez előtt lelkének teljességéből mondá: „hogy hazánknak, ha annak java úgy kívánja, tartozunk életünket is fel áldozni, mert hiszen azt attól vevénk; ‘s hogy a mennyegben különös és díszes helyök van azoknak, kik hazájok jóllétét és dicsőségit mozditák elő; (:Cicero Somn.Scip.:) Honnan van az, hogy lelkünk különös nemével telik el a gyönörüségnek, buzdulásnak és tiszteletnek, midőn olvassák hogy vólt hazafi kit igazságtalan polgártársai halálra kerestek, ‘s midőn a’ méregpohárt kiürítendő vala, a’ méltatlan halál küszöbén is fiát arra inté, hogy hazáját mind végig szeresse, mert annak többel tartozunk mint atyánknak; midőn olvassuk hogy vólt hazafi, ki még akkor is, midőn polgártársai kíméletlenül száműzték, szemeit az égre emelve kérte az istent, hogy ne engedjék hazáját olly helyzetbe jutni, mellyben az őrajta elkövetett méltatlanságra keserűen emlékezne vissza?. Honnan van az hogy, míg a’ földön egy ember él ki érezni tud, a’ Leonidások emlékezetét a’ dicsőség sugára ragyogja körül, míg az Epialtesek sírjára milliók átka nehezül. - Óh bizonnyal ennek oka nem más, mint hogy a’ fő bölcseség nem csak testi valónkba de lelkünk és szivünk mélyébe is beálta a’ haza szeretet nemes érzeményének csiráját. Minnyájunkat hathatósan indit hazánk szeretetére a’ háládatosság szent kötelessége is. A’ haza földén vettük életünket, ez adja meg anyagi táplálékunkat, és ennek inézetében szerzünk kiképeztetést. Itt találjuk a’ rokon sziveket a’ családi élet vagy a’ barátság szent köteléke közt; ennek intézvényei őrzik életünket, jogainkat ‘s mindenünket a’ rendnek és békének paisával; itt nyerünk tért arra tehetségeinkkel ‘s buzgoságunkkal másoknak ‘s magunknak használjunk; végre midőn eltávozunk az élők közül és csak emlékezetünk marad társaink között a haza földe fogadja keblébe bennünket, miként atyáinkat befogadá. De indit végre bennünket hazánk szeretetére vallásunk szelíd szózata is. Egy olly vallás, mellynek alkotója az egész emberiség boldogitását tűzte ki fönséges czélul, lehetetlen hogy egyes nemzetek jóllétét is ne akarta volna, mi pedig hazaszeretet nélkül fent nem álhat. Egy olly vallás melly arra int hogy még ellenségünket is szeressük, lehetetlen hogy a’ haza szeretetét ne parancsolná, mellyről minnyájan annyi jót vevénk. Egy olly vallás melly a’ szívnek minden nemes érzeményeit édesen táplálja, lehetetlen hogy mostoha lenne azoknak legfenségesbike - a’ hazaszeretet iránt. Vallásunk isteni alkotója Idvezitőnk könnyeket hullatot a’ fájdalom miatt inellyet szivében hazája fővárosának egykori elpusztulandása költött föl; ő vele milly méltatlanul bánt Izrael népe és még is elborult az ő szive midőn megemlékezett hogy eljövend az idő mellyben azón nép haza nélkülivé leend, és elszéled a’ föld határin. Bizonynyal egy olly vallásnak, mellynek alkotója igy érzett szivében, méltó tagja csak az lehet kinek lelkében a’ haza szeretet szent érzeménye él. íme végén állok gyarló beszédemnek, mellyben az igaz hazaszeretet mivoltát ‘s az erre indító okokat előadni törekszem. - Óh vajha mi kiket az isteni gondviselés a’tudományok mezejének mivelésére szólított, ne feledkezzünk meg soha a’ hazaszeretet szent kötelességérül; sőt midőn a’ munkának nehéz napjaiban a’ fáradság verejtéke forr arczúnkon, el ne tántorodnánk, sőt buzdítana bennünket amaz szép czél hogy a’ nehéz munkával gyűjtőt tudomány kincseket hazánk javára és dicsőségére fordítandjuk. Oh vajha valahányszor áldott emlékezetű őseink tetteit olvassák a’ történetek lapjaiban: szent ihlettel telnék el lelkünk és igyekeznénk a’ hazaszeretetben atyáinknak méltó utódi lenni. Óh vajha minnyájan kik e’ hazának javaival élünk ne utálnók meg, sőt lelkesedve beszélnék a’ tiszteletes nyelvet mellyen atyáink már ezredévekkel ezelőtt szóllottanak; mit számunkra a’ nemzetek
