Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
196 teljesítése miatt élete ne foroghasson komoly veszélyben. De ő, Petőfi, Bem és gróf Bethlen Gergely ebbeli rendelkezése ellenére is tényleges részt vett a csatában. S Balog Kálmán orvossal, ezzel a nemeslelkű derék honvéddel együtt igyekezett menteni a sebesülteket, többek között egy lábtörésével iszonyúan kínlódó Sebestyén nevű főágyúst, aki kínjában is felkiáltott: Petőfi! s a ki neki, mielőtt Petőfi védekezhetett volna, kezet csókolt. A rendkívül hideg szeles éjjelt Szerdahelyen szabadban töltötte a vert sereg. Itt sokunk lába annyira elfagyott, hogy mire Szászsebesre értünk, ott hideg vízbe merített lábainktól jégszilánkok és halpikkely- szerű jéglemezecskék képződtek a víz felületén... A (Piski) csatában már ismét mint tüzér (főágyús) és pedig ütegemmel a Sztrigy beszakadásához rendelve, vettem részt, Kemény Farkas ezredes alatt, csakis egy két értéktelen kis részletet tehetek. Hadseregünk a hivatalos adatok szerint 8000 főből állott 28 ágyúval . A csata hosszadalmas, monddhatni mindkét részről unalmas ágyúzással kezdődött, mintha mindkét ellenfél a másik kimozdulását és fejlődését leste volna, hogy annak gyengéit a maga javára kihasználhassa. Csaknem egy egész órai ágyúzás után a hid ellen eléggé heves szuronytámadást intézett az ellenség, melyet azonban teljes szabályszerűséggel, mondhatni, illedelmes gépies ellenrohammal vertek vissza honvédeink. Erre következett részünkről egy csodaszerű támadás, mely az elemeket is maga ellen ingerelte. A 11. és az 55. honvédzászlóaljak a Sztrigy folyónak jégtől zajló, néhol csaknem derékig érő vizén keltek át s ágyúinkkal támogatva gyönyörű szuronyrohammal vetették vissza s üldözték az osztrákokat s a Nagyszebennél elvesztett 2 ágyunkat is visszafoglalták. De a többszörösen megszaporodott ellenséges erő ismét a Sztrigy mögé vetette vissza honvédeinket, kik a hid torkolatánál rendkívül véressé fajult szuronyharczban rendkívül hősies ellenállást fejtettek ki. A Mátyás huszár századnak egy szép és vakmerő rohama is érzékeny veszteséggel lön visszaverve, mert rettenetes kartács és puskagolyó-kereszttűzbe jutott. Már-már elveszettnek hittük a csatát - amennyire azt ügyes ágyúpozicziónkból áttekinüietők, - mikor Czecz segítségünkre érkezett s hada jobb elemeit egyenesen a hídnak vezette. A hídon és annak környékén, a mindkét részen tetőpontra hágott harczi düh őrületes forgatagában képtelenség volt számot adni a helyzetről. Az ágyútűz is szünetelt, mert a liidon honvédek és osztrákok test-testtel annyira összekeveredett, hogy a szurony használata is lehetetlenné vált. Egy bihari nemzetőr, lovas hadnagy már azt a hírt hozta ütegünkhöz, hogy Keményt és Czeczet is elfogta az ellenség. Kendőlobogtatást is láttunk a hídon. Alkudozásról beszéltek s mi már ágyúink megmentésének mikéntjéről kezdtünk tanácskozni. A vezérek elfoga- tásának híre - szerencsére nem volt igaz. Sőt pár rövid perez múlva már Czecz maga is ágyunknál termett és lőni parancsolt. A tüzérharcz és a hídon és a hídfőknél leviharzott kézi tusa a honvédek határozott felülkerekedésével ért véget. Honvédségünk a szó teljes értelmében gyönyörű higgadt rendben csak úgy ömlött át a túlsó partra, hol csakhamar szilárd állást foglalt. Most Bem is megérkezett az ő Würtemberg huszáraival, s egyenesen ágyúnkhoz lovagolt s Ceccel néhány szót váltott. Első intézkedése volt ágyúink helyzetének megváltoztatása s ujjmutatási parancsa lövésre. Én két lövéssel két ellenséges ágyút leszereltem. Életem alkonyán, mint már megásott sírba tekintő utolsó napsugarak rezzennek meg emlékezetemben Bem ez elismerő szavai: "Mein Kind, das war aber doppelt brav". A székely zászlóalj is a Sztrigynek a Marosba ömlésénél gázolt át a túlsó partra s Dobayval a mi ütegünk is átment. A hídról ágyúink átszállítása alkalmával rettenetes látvány tárult elénk. Ameddig szemünk ellátott, mindenütt tömérdek holttest vetődött a Maros vizének felszínére. A halottak közt több súlyos sebesült vérszalagokkal körülvéve, úszva küzdöttek a hullámokkal s a már elmerülök fölött sűrű és nagy vérfoltok bugygyantak fel és festették vörösre a Maros vizét. Az osztrák lovasok még egy utolsó roham kísérletet tettek. A Würtemberg-huszárok ellenrohama volt a véres csata legragyogóbb fénypontja. Ahogyan ezek a huszárok bántak el az ellenséges lovasokkal: az nem is történetbe, hanem mesébe illő látvány volt. A huszárok ellenségtől elvett lovakkal, nyergekkel s megsebesített lovakról leesett vagy leszállított, maguk előtt gyalog hajtott sebesültekkel tértek vissza táborunkba. Az ellenség az országút mentén Pád felé menekült. A győzelem hetedfélszáz honvéd életébe került, de Erdély egyelőre meg volt mentve... A medgyesi csatától számított mintegy 10 nap múlva itt láttuk újra Petőfit. Egy társzekérhez támaszkodva szemlélte érkezésünket. Tiszteletteljes köszöntésünket s éljenzésünket - szokása szerint itt is néma fejbólintással fogadta. Csak néhány perez múlva a folyton érkezők köszöntésére válaszolt: "Isten hozott
