Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
153 7. § Gyakorlat idején mindenkinek szoros kötelessége lenne magát úgy viselni hogy a' Csend és rend fentartatván az Hiedelem határai közt maradjon, annál fogva mindent mi ezekkel ellenkezik és a' tanítást akadályozza, szorgalmatosán kerüljön. Ha pedig valaki, - mit nem reméllünk - ez ellen vétene, tisztjének joga 's kötelessége leend figyelmeztetni 's meginteni a' megintettnek pedig letett esküjéhez képest engedelmeskedni. 8. § Az öszves Nemzeti őrcsapat csak a' Főtiszt elöleges parancsára tartozik a' meg határozott forma ruhában jelenni meg. 9. § Mivel a' Vallásosság mint az emberi kivált iljúi kebelnek legszebb 's nemesebb virága, a' szív titkos ömledezésein kívül a' Gyülekezetnek helyén közönséges isteni tiszteletben nyilatkozik, 's az önként teljesített kötelesség, erkölcsi becse épen az önkéntesség által nagy mértékben növeltetik: a' választmány az ifjúság közohajtatát vélte eltalálni azon rendelete által hogy a' tanúlókból alakult nemzeti Örcsapat vasárnapokon, délelőtt két részre oszolva - egyik rész a' nagy, másik rész a' kis templomba menjen Isteni tiszteletre katonai rendbe főtisztjei vezérlete alatt. 10. § Eskü formáúl kevés hozzáadás és módosítással az 1847/8 Ország gyűlésen meg alapított eskü forma fogadtatott el ekképpen: “Én N. N. esküszöm az élő Istenre, t. b.2s5 a' királynak és alkotmánynak hűséget, elöljáróimnak engedelmességet, esküszöm, hogy polgártársaimnak személyét és vagyonát minden törvénytelen meg támadás ellen elöljáróim felhívására oltalmazom, a' közcsendet békét és nyugalmat sem nem háborítom, sem háborítni nem engedem, általában minden szolgálati kötelességemet midőn tőlem megkivántatik, 's az örcsapatunk' részire hozott törvényeket pontosan teljesítem, és leszek törvényes elöljáróim vezérlete alatt, hű őrje az alkotmánynak a' törvénynek és hazának. Isten engem úgy segéljen. jegyzetté Farkas Antal mk. Választmányi Jegyző Főtiszteletű Egyház-Kerületi Gyűlés! Mi, a helybeli főiskolában tanuló ifjúság fegyverfogható tagjai “nemzetőrcsapat” czim alatt társulatot alakitánk. Czélunk: a katonai ügyességekben magunkat kellőleg kiképezvén, a' honnak - ha a szükség úgy kívánná - akár itt helyben együtt, akár - ha körülményeink úgy hoznák magukkal - szétoszolva, bár hol a hazában, egyenként is - fegyverrel hasznos szolgálatot tehetni. De, minthogy az e' czélra megkivántató fegyverek megszerzésére mi magunktól, a legszentebb akarat mellett is, elégtelenek vagyunk: ez okból bátrak vagyunk a Főtiszteletű egyházkerűleti Gyűléshez azon bizodalom-szűlte alázatos kérelmünket intézni: méltóztatnék, hatályos közbenjárásával, a minisztériumtól a' szükséges fegyvereket számunkra oly módon kieszközölni, hogy azok itt, a főiskola' épületében, köz helyen, köz felügyelet alatt tartatván, jövőben is iskolánknak maradandó fegyvertáraúl, 's utódainknak, az általunk elérni szándék- lőtt szent czélra, eszközül szolgálandjanak. Mely, a haza legszentebb érdekében tett alázatos kérelmünknek teljesülését a főtiszteletű egyházkerűleti Gyűlés, magasztos honszeretetéről teljes bizalommal várva; magunkat 's ügyeinket továbbra is atyai szives gondjaikba 's bőlcsességökbe ajánlva, vagyunk Debreczenben Máj. 12. 1848. A' főtiszteletű Egyházkerűleti Gyűlésnek alázatos szolgái: Elekes István mk. Választmányi Elnök. Tőbi István mk. Rácz István mk. Karap Ferencz mk. Szabó Lajos mk. Farkas Antal mk. Thuri Lajos mk. Kovács Sándor mk. 285 Továbbá.