Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)

Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben

vélhetően Jekelfalusy, Rudnyánszky és Bémer püspökök is a magyar kormány mellett álltak. Az Alföldi Hírlap értesülése szerint a református lelkészek általában sehol nem olvasták föl a császári proklamációkat, a katolikusok „ugyan fel olvassák, de úgy intézik a dolgot, hogy senki se érthessen belőle egy szót”.190 Bár arra is volt példa, hogy Damjanich tábornok 1849 tavaszán katolikus papokat végeztetett ki, csupán nemzetiségi vidékeken lehet a magyar kormány elleni „egyházi ellenállásról” beszélni.191 Ismert olyan köztársaságpárti katolikus lelkész is - mint Rónay Jácint -, aki Petőfi radikalizmusára emlékeztetőén, szent edényekből kovácsolt fegyverrel akart az istentelen nemzettapodó szabadsággyilkosok homlokára véres betűket írni...192 A Hiador néven (a Közlönyben is) publikáló népszerű papköltő, Jámbor Pál, szintén Kossuth lelkes hívének mutatkozott. Czuczor Gergelyt Riadó c. híres verséért már 1849 januárjában bebörtönözték. De voltak katolikus papok, akik a végsőkig, mártírhalálukig kitartottak.193 A legújabb kutatások szerint a harcokban (főként tábori lelkészként) 110 katolikus pap és szerzetes vett részt, köztük 23 piarista és 21 ferences.194 1849-ben a tábori lelkészek felekezeti megoszlása az országos felekezeti arányok közelében lehetett, nem ismert azonban a státus hiányában igen nagy számban elutasítottak megoszlása.195 Tekintettel a diákság tömeges hadba vonulására, nagy a valószínűsége annak, hogy a harcokban részt vevő papnövendékek száma szintén a felekezeti arányokat tükrözi.

Bár alapos vizsgálatot érdemelne, hogy az egyes egyházak fontosabb nyilatkozatainak keletkezési ideje hogyan viszonyul az osztrák vagy az orosz hadseregnek a nyilatkozattévők székhelyére történő bevonulásához, a katolikus egyházvezetést motiváló egyik lényegi különbség a püspöki kar 1849. január 20-án kelt pásztorleveléből tűnik ki. Az irat Ferenc József melletti hűségre szólítva hangoztatta, hogy: „a katolika egyház, mely e honban is, a mohácsi veszélyt nyomban követett vallási szakadás által kimondhatatlan sok veszteségeket szenvedett, az ausztriai házból eredeti dicső apostoli királyok védnöksége alatt újult föl viszontagságaiból”.196 Katolikus oldalról Horvátit Mihály nemes felháborodással cáfolta az irat hitelességét. Mint írja, a püspöki kar a magyar kormány felszólítására is azt válaszolta több ízben, hogy nem hivatása a politika, tehát önmagának ellentmondva ezúttal sem bocsáthatott ki politikai színezetű pásztorlevelet. A felhívás tehát hamis, hiszen az erény és istenfélelem nem veszhetett ki annyira a földről, hogy „atyáskodó királynak nevezzék a vérengző zsarnokot”.197 A másik lényeges különbség az lehetett a két felekezet vezetői között, hogy a katolikus főpapságot rendkívül érzékenyen érintette vagyoni helyzetének bizonytalanná válása, míg a református püspökök nem társadalmi helyzetük, hanem elsősorban képességeik, presztízsük által emelkedtek ki környezetükből. A lelkészek és választott espereseik, illetve püspökeik jövedelemkülönbsége nem volt kirívó. A vezetők szerepét az általuk hordozott nagyobb személyes felelősség és a tisztségüknek köszönhető jobb helyzetismeret különböztette meg a nemritkán érzelmi alapokon „politizáló” beosztottaktól.

Kétségtelen, hogy a katolikus egyházi vezetők politikai döntéseinél a kortársak által gyakran emlegetett érvekkel legalább azonos súllyal esett latba Róma kiállása az abszolút monarchiák mellett, az államegyházi státus féltése, illetve mindazok a kiváltságok, amelyeket a polgári átalakulás már felszámolt vagy fenyegetett. Ezzel ellentétben a protestáns egyházak jogaik, lehetőségeik, szabadságuk bővülését tapasztalták, illetve remélték és várhatták a polgári fejlődéstől.198

Szoboszlai Pap István már 1849. április 26-i körlevelében ujjongott a dinasztia trón vesztése fölött,199 pedig Horvátit Mihály csak május 10-én szólította az egyházi és iskolai vezetőket a Függetlenségi Nyilatkozatot támogató hűségnyilatkozatra. Amint az egyházkerület „hódoló nyilatkozatából” kiderül, a tizenhárom tiszántúli „egyházvidék” népképviseleti gyűlésein a püspöki felhívással összhangban, egyhangú állásfoglalás született. Lényegüket talán a Szatmári Egyházmegye közgyűlése összegzi a legtömörebben: „utódai vagyunk azon evangéliumi keresztyén hősöknek, kiknek társulatát a Habsburg Lotharingi ház ... háttérbe szorítás, rettegtetés, nyilvános istentisztelet betiltás,

____________________________121_

1

90 Alföldi Hírlap, 1849. február 25.

191 Az 1848. évi forradalom és szabadságharc története. Szerk. Hermann Róbert. Budapest, Videopont, 1996. 257.

192 Róna Jácint: Magyarok! Győr, 1849. június 22. TtREN Szabadságharci Gyűjtemény.

193 A megtorlásról 1. Meszlényi Antal: A magyar katolikus egyház és az állam 1848/49-ben. Budapest, 1928. 233-250.

194 Gergely Jenő: A katolikus egyház 1848-49-ben. Valóság, 1998/9. 81.

195 Zakar Péter: "A honszeretet szent tüzétől áthatva siettek vitéz seregeink zászlói alá...” - Honvéd lelkészek 1848-49-ben. Mátrai tanulmányok. Gyöngyös, 1998. 66. A szerző számításai szerint a tábori lelkészi kar 75%-a katolikus, 16%-a református és 1-1%-a evangélikus, illetve ortodox volt.

196 Pap Dénes: Okmánytár... Pest, 1868. 2. k. 321.

197 Uo: 2. k. 326. (Horváth Mihály tiltakozása a Közlönyben is megjelent.)

198 Gergely Jenő: A katolikus egyház 1848/49-ben. Valóság, 1998/9. 75.