Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
103 szélsőségeseket. A heves országgyűlési viták során a protestánsok érdekeit évtizedeken át határozottabban képviselhették a szabadelvű katolikusok - Beöthy Ödön bihari alispán vezetésével mint maguk a protestánsok, akik a vádaskodás légkörében a háttérben maradtak.30 A visszahúzódás fő oka a Napóleon bukása utáni katolikus restaurációban keresendő, amelynek irányítói a reformáció egyházait bűnrészessé nyilvánították a francia forradalom eszméinek terjesztésében.31 Arra is volt példa, hogy Beöthy Ödönt a reformátusok csitították, „várja meg, míg a korszellemben erősebb szövetségest nyernek”.32 Az 1843/44. évi országgyűlésen érett meg annyira a helyzet, hogy a protestánsok kijelentették, többé nem kegyelmet kérnek, hanem követelik törvényes jogaikat.33 Az 1844. évi III. törvény már kimondta, hogy vegyes házasságot protestáns lelkész előtt is lehet kötni. Deák Ferenc sokak nevében szólt, amikor „az elnyomás és üldözés szülte vallásos felekezetessé- get” a polgári szabadság legveszélyesebb ellenségének mondta.34 A protestáns felekezetekhez tartozó kortársak tudatában elválaszthatatlan volt egymástól „az elnyomatott nép és felekezet”, azaz a vallási és politikai szabadság ügye, amely együtt jelentkezett egyházi és világi forrásokban, csakúgy mint a 12 pont egyikében, amely a törvény előtti egyenlőséget szintén vallási és polgári tekintetben követelte. De Horváth Mihály miniszter is e kétféle szabadság védelmében hirdetett keresztes hadjáratot az orosz beavatkozás előtt.35 Igen sokan vélekedtek úgy, hogy amint a történelmi múltban, úgy a negyvenes években sem volt egészen indokolatlan vallásszabadság és nemzeti függetlenség összekapcsolása,36 hiszen a szabadságharc bukása után a győztesek valóban megkísérelték a protestáns autonómia felszámolását. Amint a Tiszántúli Református Egyházkerület 1849. júniusi nyilatkozatában olvasható: a Habsburg-uralom három százada alatt „nem esett sérelem polgári szabadságunkon úgy, hogy ne sértetett volna vallási szabadságunk is, és viszont”.37 Az 1848. évi XX. törvény és a debreceni történések A vallásszabadság terén jelentős eredményeket hozó 1848. évi XX. törvény gyors elfogadása a forradalomnak volt köszönhető. A kor közszereplői mégis teljes joggal utasíthatták el a rögtönzés vádját, hiszen a törvényhozás munkájának minden részeredménye évek, sőt évtizedek küzdelmein alapult, a parlament harminckét éven át szinte folyamatosan ülésezett.38 A vallásszabadság deklarálásának egyik közvetlen előzménye a Tiszántúli Egyházkerület március 22-én kezdett Közgyűlése volt, amelyet Szoboszlai Pap István szuperintendens a változásokra azonnal reagálva, az előkészületeket felgyorsítva, két héttel a korábban már kihirdetett időpont előttre hívott össze. A lojalitásáért és kiemelkedő képességeiért 1845-ben „királyi tanácsosi” címmel jutalmazott, félénk taktikusnak tekintett szuperintendens méltó sietséggel cselekedett. Igaz, folyamatos hivatali kapcsolatban volt az egyúttal az egyházi kurátorságot is viselő polgármesterrel,39 így a küldöttség egyik tagjától, nevezetesen Komlóssy Imre városi képviselő leveléből minden fontos eseményről idejében értesülhetett. Március 21-én például már tájékoztatást kapott a magyar politikusok hét nappal korábbi bécsi fogadtatásáról.40 Március 19-én 10 órakor a debreceni lakosság már ezrével csoportosult a városháza körül, ahol nyilvános ülésen döntöttek a 12 pont helyi alkalmazásáról, Kossuth díszpolgárságáról.41 A rendkívüli Egyházkerületi Közgyűlés a márciusi események és a 12 pont hatására elfogadta a püspök tervezetét, és tíz pontban 30 Beöthy Ödön egyes vallásügyi iratait 1. a TtREN Kézirattárában R 607/109 é-f. és az R 2750/2. jelzet alatt. L. még Csohány János: A magyarországi protestánsok abszolutizmuskori bécsi kormányiratok tükrében. Budapest 1979. 26-27. 31 A kalocsai érseknek az 1822-es nemzeti zsinaton elmondott beszámolója szerint “a rettenetes Philosophismus, mely Franciaországból mérgét majdnem egész Európára kipökte ... a Protestáns Ekklésiában legtágabb kapura akadt”. Bíró-Bucsay-Varga-Tóth: A Magyar Református Egyház története. Budapest, 1949. 269. 32 Varga Zoltán: Református lelkipásztorok és professzorok hatása a magyarság állam- és társadalomszemléletére a reformkorban. A Debreceni Református Kollégium Tanárképző Intézetének Dolgozatai. Értekezések az 1942. évről. 212. (A továbbiakban: i. m. 1942.) 33 Bíró-Bucsay-Varga-Tóth: i. m. 279. 34 Zsilinszky Mihály: Az 1848-iki vallásügyi törvényczikk története. Budapest, 1908. 6. (A továbbiakban: i. m. 1908.) 35 Forrásgyűjtemény 38. 36 Forrásgyűjtemény 29. 37 Forrásgyűjtemény 41. 38 Márki Sándor-Beksics Gusztáv: A modern Magyarország. A magyar nemzet története. Szerk.: Szilágyi Sándor. 10. k. Budapest, 1898. 67. 39 Könyves Tóth Mihály: i. m. 1996. 359. 40 Debrecen története, i. m. 2. k. 477. ^AzlMKmárciusl^-iesemén^ekeUjsszegzÍMiebrecen^^
