Repertórium a hajdúböszörményi fióklevéltár irataihoz - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 25. (Debrecen, 2001)

Hajdúdorog iratai

kát, a községi alkalmazottak személyi ügyeit, az iskola, az egészségház az ivóvízellátás, a közvágóhíd problémáit, szegényházi ügyeket, az országos vásártartással, utcaelnevezéssel foglalkozott. Szakbizottságai voltak: igazoló, jogügyi, pénzügyi, gazdasági, óvodafelügyeleti, melyeknek a jelentései a jegyzőkönyvekben találhatók. A képviselőtestület 1950. május 2-án tartotta utolsó ülését. Az 1945-1947. évi jegyzőkönyvek az V.B. 191/a. 11. ftsz. alatt találhatók, mivel azokat 1945 után is folyamatosan vezették az 1944 előtti korszak jegyzőkönyvei után. A jegyzőkönyvek évrendben és a tárgyalási pontok sorrendjében találhatók. A kutatás a jegyzőkönyvek mellett levő mu­tató alapján lehetséges. A községi önkormányzati közigazgatás első tisztvi­selője az 1886: 22. te. alapján a főjegyző volt 1945 után is. A főjegyzői hiva­tal 1950. októberig működött, a tanács megalakulásáig. Az elsőfokú, helyha­tósági jogkörből adódó és a községi igazgatásban keletkezett iratok a főjegy­ző fonójához tartoztak. A nagyközség adóügyi igazgatását az egyik községi jegyző intézte a polgári kori szervezetnek megfelelően. 1946. szeptember 24-én önálló adóügyi jegyzői állást szerveztek, majd 1947. június 27-én köz­ségi adóhivatal alakult. 1949-ben ezt állatni adóhivatallá szervezték át. Az adóigazgatás iratai nem váltak el élesen a szervezeti váltakozások után, ezért kellett a nyilvántartásokat a funkció alapján tagolni A különböző adófő­könyvek közölték az adófizetők nevét, az adó összegét és a tartozásokat. Az adófőkönyvek adatait a község társadalmi rétegződésének vizsgálatához le­het felhasználni. A törvénybíró a községi főbíró helyettese volt. Önálló ha­táskörébe tartozott a községi bíróság ügyeinek az intézése, kisebb polgári ke­resetekben és szabálysértésekben hozott ítéletet, pl. bér megfizetésének meg­tagadása, mezei kártételek, lopások esetén. A megmaradt jegyzőkönyv a tár­gyalások során készült, s tartalmazta az ítéleteket. A községi állatorvos fel­adata a helyi állategészségügyi teendők ellátása volt. Az állatállomány védő­oltását, a beteg állatok gyógyítását végezte és részt vett a tavaszi állatössze­írásokban is. Emellett a hatósági húsvizsgálatot is ellátta és a községi vágó­hídra is felügyelt egészségügyi szempontból. Az iratok a közegészségügyi el­lenőrzésekkel kapcsolatosak. a) l.k. Önkormányzati közgyűlési jegyzőkönyvek 1947-1950 1945-1947-ig jkv és mutató az V.B. 191/a. 11. kötetben b) Közigazgatási iratok 1944-1952 1-17. d. Közigazgatási iratok 1945-1949 18-20. d. Közigazgatási rendszámos iratok 1949 21. d. Hadigondozási iratok 1945-1949 22-24. k. Közigazgatási iktatókönyv 1946-1949 25-28. k. Mutató 1945-1949 29. d. Szabályrendeletek, gazdalajstrom 1946-1948 30. k. Kéményseprők kimutatásai 1944-1945 Tűzesetek 1946-1952 201

Next

/
Thumbnails
Contents