Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)

Okmánytár Bihar vármegye 1848-49-iki történelméhez

gyilkolások és rablások további folytatásától tartsa vissza őket; mi telyesült is, sőt az itt időközben több kárvallott magyaroknak előbb elrablott javai, jelesen Ribitzey [Ribiczey] úrnak szarvasmarhái, visszaszereztettek, és számos mócok leölettek. Halmágyon létem alatt alezredes Gál [Gaál] László úrnak tetszett Sántha László hadnagyomat futárképpen bizonyos depeschekkel az akkoriban N.-Szeben [Nagyszeben] alatt táborozott Bem tábornok úrhoz elküldeni, ki is örömmel vett elküldetésében N.-Várad [Nagyvárad] és Kolozsvár felé vett útjában éppen a szerentsétlen vízaknai csata előtti estvén érkezvén meg a tisztelt generális úr főhadiszállására, következő napon többedmagával és holmi podgyászos szekerekkel együtt az ellenség által elfogatott, ki is most vagy Károlyfejérvárban, vagy a 8 nap előtt diadalmasan bevett Szebenben van, de eddigelé még vissza nem került. Bem tábornok úr értesittettvén a már írt hétezer főnyi seregnek N.-Halmágyoni [Nagyhalmágyon való] tartózkodásáról, sietett azzal oly formán rendelkezni, hogy rendelete vételével tüstént induljon Dévára, hova is alezredes Kemény Farkas 800 honvéddel Szeben alatti táborából elfogadásunkra oly meghagyással küldetett előre, hogy velünk csatlakozva, vigye az egész hadtestet Szeben alá. Múlt hónap febr. 6-án csakugyan N.-Halmágyról [Nagyhalmágyról] el is indultunk, és Körösbányán, Brádon át, és a hosszú, keskeny kajáni szük völgyön keresztül 19 órai folytonos lovaglás után Dévára éjfélben 12 órakor megérkeztünk. Alig szunnyadhatott azonban el a fáradt, kiéhezett s a nagy hideg miá [miatt] elkényszeredett sereg is szállás[án], éjfél után két óra tájban Salamon nevű főnök vezérlete alatt mintegy ötezer főre menő Hátszeg vidéki mócok által alattomosan, orozva megtámadtatott, kik is kimondhatatlan merészséggel kezdek ölni, gyilkolni mély álomba fekvő katonáinkat, s tervük az vala: hogy az éjszakán egész seregünket lekoncolják, az alezredes és őrnagyok szállásaira választott orgyilkosok voltak kirendelve. Ezen terv kétségtelenül teljesülendését olly bizonyosnak hitték, hogy előre már a siker, gyönyörűségének örömteljes vad poharát ürítgetek, mint később értettük [értesültünk!]. Az ég azonban nem úgy akarta, mert az első riadó s vészágyú szó hallatára seregünk fáradtsága mellett is rögtön talpra kelvén, hatalmasan kezdette verni az ellenség csordáit; zászlóaljam is rendbe állván, késedelem nélkül kivonult a város szélére, hogy a majdan futamodó ellenséget űzőbe vegye, mely csakugyan is a városból gyalogságunk által kiűzetve egyenesen a sÖtétbe[n] észre nem vett csapatomra futott; többen lekoncoltattak közzülök, az elsőt Lovassy Ferenc századosom vágta le. Az éj sötétében veszedelmes lön mindazáltal helyheztetésünk, mert a futás által menekülő mócok után a városból gyalogságunk egy része is kinyomulván, felénk lövéseket tettek, és egy golyó saját haj fürtömet is streifolta. Vakmerőségek díját tetemesen megfizették a gaz mócok, mert majd kétszázan estek el közülök, míg gyalogságunkból csak öt egyént öltek le szállásán alvása közben. Déván történt megtámadtatásunk után következő nap, február 7-én folytatni akará útját seregünk Szeben felé, de alig tett egy órai utat, szemben találkozók Bem tábornok kevés seregével, mely hat rontsult [roncsolt] ágyú fedezete alatt a vízaknai szerencsétlen ütközet után Szászsebes [en] és Szászvároson keresztül egész Déváig vonult vissza, és velünk személyesen találkozók, hol egynapi megpihenés után ismét csatába kellé ereszkednie, mivel a Vízaknánál győztes ellenség előőreivel élni akarván egész Piski helységig, Dévához másfél órányira hozta nagyszámú seregét, és ottani előcsapatunkat február 9-én reggeli hat órakor már olly keményen támadta meg, hogy alig volt képes visszatartani, míg Déváról seregünk többi része a tábornokkal megérkezett. Mely közben zászlóaljamból két szakasz, Nadányi József főhadnagy és Fráter Béla hadnagy alatt, együtt csatározott a rendes huszárokkal az ellenség chevaux-legeursjei ellen. Seregünk megérkeztével a Piski helység mellett lévő hídnál fekvő magos dombon ágyúink az ellenség ellen kiszegeztettek, az ütközet egészben megkezdetett, s változó szerencsével mindkét részről a legnagyobb elkeseredéssel 12 óra hosszáig folyvást tartott, mely közben a mieink keresztülnyomván a réten az ellenséget, zászlóaljammal én is csatarendben álltam, s másfél óráig oly rettenetes kereszt ágyútüznek voltunk kitéve, hogy azon alkalommal szalontai Mogyorós Gergely altisztem egy ágyúgolyó által kezefejét elveszte, nemkülönben Varga Sándor ugyancsak szalontai nemzetőr pedig háton oly ágyúgolyó-ütést kapott, hogy annak következtében lováról eszméletlenül rogyott le, nem halt ugyan meg, de több heti orvoslás után folyvást beteg, és szolgálatot tenni máig sem képes. — E veszedelmes állásunkat