Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)
XI. További honvédelmi intézkedések. A szabad csapatok s az önkéntes örhad, illetve a 123. zászlóalj, az I. honvéd-vadász ezred; a vöröstoronyi vadászzászlóalj
Kósa Gábort, Majláth Jánost, Boglucz Simont, Fenesit, a törzstisztek lóidomítóját; Surányit, az ügyes élelem-requisitort [élelembeszerzőt]; Fábrit, ki egyike volt a legvitézebb katonáknak, s ki Szeben ostrománál különös módon sebesült meg, a golyó jobb füle alatt hatolt be s a szájüregben néhány ép fogát kitörve bal fülénél jött ki, hanem Fábri ebből is kigyógyult, s tovább harcolt, 1850-ben pedig már Nagyváradon folytatta tisztességes iparát, a lábbelikészítést; Sal Károly századtrombitást, ki nem azonos a későbbi szeghalmi hasonnevű járásbíróval, s Fehér Izidort, volt nagyváradi tanulót, s a rézbányai pékmesternek fiát, kinek több testvére volt még kívüle honvéd, s kit Abrudbányánál egy móc kővel úgy mellbe vágott, hogy hetekig vért köpött, s midőn a mócok nagy túlerővel megrohanták visszavonuláskor a Kemény csapatát, kevés híja volt, hogy ottveszett. „Nem tudom — írja róla tréfásan Potenezsár — él-e még vagy nem, távol van tőlem a sértésnek még gondolata is, de a históriai valóság érdekében elmondom róla, hogy lenszinű haja lévén, valamelyik Borsod megyei gonosz nyelvű matyó honvéd Izidor barátunkat őszi féregnek keresztelte el." S megemlítem még, hogy szintén ezen ezredben szolgáltak Stainz Ferenc, a későbbi nagyváradi pénzeslevél-kihordó; Szauner, magyarosan Tátrai Lajos későbbi sitéri jegyző, ki jobb tenyerébe lövést kapott, és Szilvái Bertalan, ki Szebennél egy osztrák tüzért hajtókájánál fogva vont el az elsütni akarás pillanatában ágyújától és azt fölhöz vágta s leszúrta. 746 Az ezrednek Nagyváradon alakult két százada előbb Debrecenbe s onnan a Királyhágón túlra küldetett, s ott harcolt mindvégig Bem hősei között. Bemhez ép[p]en a borgo-prundi csata előtt érkezett meg a két század, ez is segített azután kiűzni Urbánt Bukovinába. Ettől fogva folyton ott küzdött az erdélyi harctéren, s összesen huszonkét csatában vett részt. Mint a fentebbiekből meggyzőződést szerezhetünk, dicsőségesen harcolt Szebennél, s dicsőségesen harcolt a vöröstoronyi szorosnál is, 747 az 55. honvédzászlóaljjal együttesen verték ki a Bihar vármegyei kopasz szájú vadászok a muszkákat a vöröstoronyi szorosból; Potenezsárnak onnan származik egy elesett orosz főtiszt oldaltáskájában talált szép szivarszipkája. Bem az itteni hősiességük megjutalmazásául a 2. századból két tisztet s négy közlegényt ajánlott érdemrenddel való feldíszítésre, 748 később ismét ajánlott többeket, úgy, hogy összesen tizennégyen voltak a két századból felterjesztve kitüntetésre, de bizony nem kapták meg sem ezek, sem a Bem által a többi zászlóaljakból folterjesztett hősök a jól megérdemlett kitüntetést, Debrecenből nem küldöttek meg soha azokat. Mi lehetett ennek oka, nem tudom. Pedig nemcsak vitézségükért, hanem azért is nagyon megérdemelték volna azt, hogy feldíszíttessenek az ajánlott érdemjelekkel, mert az erdélyi hadseregnek több nehézséggel kellett megküzdenie, mint az anyaországban lévőknek; ilyenek voltak: a véghetetlen rossz útak, az élelmezés zavarai, élelmiszer többször hiányzott mint nem, azt hol az osztrákok és muszkák, hol a felkelő románság fogta el, Abrudbányánál például nem látták több napig a kenyérnek még csak színét sem. Ha szászság vagy románság lakta vidéken voltak, ott pénzért sem adott az ellenséges érzületű lakosság egy falat kenyeret sem; magyar lakta vidékre, hol jó ellátás várt volna reájuk, ritkán kerültek, a Székelyföld pedig ki volt már teljesen élve, ott sem volt kenyér, csak jó akarat, s ettől nem lakik jól az éhes katona. Fuchs József és Stainz szíves közlésük [közlése] után. Honvédek könyve (1861) 3:58., 54. Honvéd, 1849. ápr. 23. (99. sz.)
