Gazdag István: A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 21. (Debrecen, 1985)

Bihar vármegye Levéltára

BIHAR VARMEGYE LEVÉLTÁRA A megyei levéltárak fejlődését a megyei önkormányzat alakulása határozta meg. A főispánok személyének változásai a közigazgatásban nem egyízben jelentettek törést. A megyegyűléseket, bírósági napokat más és más helyen tartották — állandó megyeszékhely hosszú időn keresztül nem volt. Mindezek nem kedveztek az állandóságot igénylő levéltáraknak. Változásra csak akkor kerülhetett sor, amikor a megye az alispán személyében saját választott tisztviselőt állíthatott közigazgatási apparátusa élére. A XIX. század közepén beköszöntő nagy történelmi változás a levéltárak fejlődésének is új irányt adott. A jogok biztosítására új szervezetek, intézmények születtek, a levéltár jellege így megváltozott: a történeti források őrzése lett az elsőrendű feladata. Vármegyénk levéltárának kialakulásáról, fejlődésének kezdeti szakaszáról igen kevés forrás áll rendelkezésünkre. Bihar megye történetének kiváló kutatója, ismerője Jakó Zsigmond írja: ,,A Tiszántúl legnagyobb megyéjének középkori múltja az írásos emlékeket ért rendkívüli pusztulás és a megmaradt levéltárak szétszóródása következtében alig ismeretes. (84) A fentieket igazolja, hogy Bihar megyének a Hajdú-Bihar megyei Levéltárban levő feudális kori iratanyaga meglehetősen hiányos. (85) A vármegyék levéltárai a XVI. században az alispánok, a nótáriusok személyes őrizetére és kezelésére voltak bízva. Az iratanyag növekedése következtében szükségessé vált azok bizonyos rendezése, nyilvántartása és egyre tekintélyesebb tömegének megfelelő biztonságos tárolása. Az eddig ismert legrégibb adatunk vármegyei iratok rendezéséről 1610-ből Gömör vármegyéből származik. (86) Vármegyénk iratainak sorsáról, történetéről csupán néhány adatunk van a XVII. századból. Tudomásunk szerint a legrégibb irat 1578-ból származó, Rudolf király által Hajnal István részére kiadott armalis. (87) A közgyűlés 1634-ben a vármegye pecsétjével ellátott bizonyságlevelet adott ki. (88) A vármegye iratanyagának nagy része Nagyvárad 1660. évi ostroma, vagy éppen az 1688. évi felszabadítás során elpusztult; tehát a hódoltság megszüntetése tette lehetővé a bihari iratanyag újratermelődését, a levéltári törzsanyag kialakulását. (89) Az iratanyag biztonságos elhelyezését az udvar is szorgalmazta, az 1723. évi LXXIII. tc. az összes comitatusok kötelességévé tette, hogy a közgyűlések és ítélőszékek tartására alkalmas székházról gondoskodjanak, éspedig olyan befogadóképességű épületekről, amelyek egyúttal az archívum és rabelhelyezés kérdését is meg tudják oldani. A megyei iratanyag elhelyezésére vonatkozó első információnk 1734-ből való ,, . . . mivel a vármegyének nincs semmilyen helyisége (conservatórium) az acták számára és azok a jegyző úr házában minthogy ő leginkább távol van, veszélyben forognak, ezért minthogy a jegyző máshol akar valamilyen épületet emelni, neki anyagot, fuvart és kézi erőt adunk segítségül, miszerént egy alkalmas szobát is építsen, ahol az acták elhelyezést nyerjenek addig amig a vármegye székháza felépül vagy más alkalmasabb helység rendelkezésre áll". A vármegye 1738-ban egy kis háromszobás és kamarás házat vásárolt a váradi püspöktől az iratok átmeneti tárolására. 1771-ben a vármegye engedélyt kért új székház építésére. A terv szerint a levéltár az emeletes épület földszintjén a kapubejárattól jobbra egy háromablakos nagy szobába került volna. A levéltár a felépült székházban nyert elhelyezést és 1824-ben öt szoba állt a levéltár rendelkezésére, a lajstromozó kétszobás