A történelem hétköznapjai - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 20. (Debrecen, 1984)
DOKUMENTUMOK - II. Település — lakás — környezet
A közegészségügy érdekében felette kívnáatos sürgős intézkedés céljából polgármester Úr Ö Nagyságához tisztelettel beterjesztetik. 1 rendőr-főkapitány Tisztázat. — HBmL. IV. B. 1406/a. 5. — 904/1885. 1 Az ügyiraton szerepel „Elintézve 624 eln 1886." 62 Debrecen, 1886. szeptember 22. JELENTÉS A HIMLŐ JÁRVÁNY ÁLLÁSÁRÓL Városunkban uralkodó himlő járvány állásáról, a f. évi szeptember 12-től szeptember 19-ig terjedő időszakra szóló kimutatást, a nagyméltóságú m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjesztés végett tisztelettel beterjesztem. A lefolyt idő alatt a himlőjárvány kissé emelkedett s a járvány tartama óta, ezen időszakra esik a legtöbb megbetegedési eset. A megbetegedések, melyek eddig a Csapó, Péterfia és Czegléd utcai külvárosokon fordultak elő, most leginkább a még járványmentes Hatvan utcai külvárosban — Pesti soron — észleltettek, mely városrész rossz és túlzsúfolt lakásviszonyaiban a ragály terjedésére alkalmas talaj. Ennek következtében azonnal felkértem egyfelől a rendőrkapitányságot, hogy tekintettel a megbetegült szegények sorsára, a fertőtlenítést a város költségére eszközölje, másfelől pedig utasítottam a kerületi orvost, hogy a himlőben szenvedő betegeket vegye gyógykezelés alá s a fertőtlenítést ellenőrizze. dr. Sár.váry Gyula tiszti főorvor; Tisztázat. — HBmL. IV. B. 1406/a. 5. — 806/1886. 63 Debrecen, 1891. március 2. A „CSOKONAI KÖR" SZÉPlTÉSI SZAKOSZTÁLYA VÉLEMÉNYT MOND DEBRECEN UTCASZABÁLYOZÁSI ÉS KÖZÉPÍTÉSI TERVÉRŐL 1 . . . Mindenek előtt megjegyezzük, hogy a kérdésben forgó utcza szabályozási munkálat nézetünk szerint nem felel meg a Debreczen városias fejlődéséhez fűzött igényeknek, a mennyiben szorosan ragaszkodik a jelenlegi nem megfelelő utczák és szűk közök iránynyomához; új utczák és terek nyitásáról, élelmi piaczok, séta és közterek létesítéséről nem gondoskodik. Az egészségügyi, tűzrendőri, czélszerűségi és szépítési szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyja. Most a midőn ezzel az általános szabályozási munkálattal századokra megakarjuk adni a város helyes fejlődésének irányát, mindezekre a követelményekre tekintettel kell lennünk. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha az általános szabályozási és város rendezési tervezetben gondoskodva lesz a város csatorna háló-