A történelem hétköznapjai - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 20. (Debrecen, 1984)

DOKUMENTUMOK - I. Létfenntartás

Mindamellett megemlítem, hogy városunkban — a mely a lakosság foglal­kozását tekintve földmívelő városnak mondható — az életstandard süllyedésé­hez nagyban hozzájárult a gazdálkodók, földmívelők, földtulajdonosok váltságos helyzete. A mezőgazda termelési költsége nagy mértékbe megnövekedett, vi­szont terményét a mai viszonyok között még áron alul sem mindég tudja érté­kesíteni, tehát jövedelme csökkenésével életnívójának is csökkennie kellett. Hoz­zájárul ehhez még az óriási kamatteher. Pénzt nem tud szerezni, ha pedig az mégis sikerül oly magas kamatot fizet, hogy az a jövedelmét csaknem teljesen felemészti. A kereskedők és iparosok az előbb említett okok miatt nem képesek az élet fenntartásához szükséges javakat maguknak biztosítani, mert azok, akik a vá­sárló és munkáltató közönségüket képezte, vásárolni és dolgoztatni nem tud. A hivatalnok osztály nem kapja azt a fizetést, mellyel a megélhetéséhez ipari és kereskedelmi cikkek vásárlására szükséges volna, mert az ipar és kereske­delmi cikkek ára aránytalanul magas s ezért az élet standardja önmagától alá száll. 2 Hajdúböszörmény, 1929. nov. 10. Olvashatatlan aláírás s. k. polgármester. Fogalmazvány. — HMmL, IV. B. 905/b. 208.-316/1930. 1 René Dupuis francia publicista könyvet ír a gazdasági válságról és súlyosbodó kö­rülményekről. Ehhez a külügyminiszter útján Magyarországról is adatokat kér. Vi­szonyainkról az alispánok terjesztik a belügyminiszterhez az adatokat. - Hajdúmegye alispánja összesítő jelentésében leírja, hogy a súlyos gazdasági kö­rülmények következtében nőtt a kivándorlás, az iparbeszüntetés, emelkedett az ön­gyilkosságok száma. A korábbi évenkénti egy-két öngyilkosság most 8—10-re tehető. Különösen súlyos a helyzet Hajdúnánáson, ahol a 20 szalmakalapgyárból — amely 5000 embernek adott munkalehetőséget —, egy sem működik. Nehézzé vált mezőgaz­dasági termékek értékesítése is a külföldi piac hiányában. 40 Debrecen, 1929. december 28. A HATÓSÁGI MUNKAKÖZVETÍTŐ HIVATAL TEVÉKENYSÉGE F. év január, február hónapjában a nagy munkanélküliség a tetőfokára lépett s munkaalkalom hiányában a munkaközvetítő hivatal tehetetlenül állott, mert a rendelkezésre álló munkahellyel szemben óriási nagy volt a munkanélküliek száma s hova tovább mindég aggasztóbb volt a helyzet. Nem volt tehát más hát­ra, mint gyors segítségről gondoskodni. Debrecen sz. kir. város megértő közön­ség élén Dr. Vásáry István polgármesterrel a munkanélküliek segélyezésére 25 000 pengőt szavazott meg oly formán, hogy a segélyezendők az őket meg­illető pénzértéknek megfelelően természetbeni járandóságot (élelmiszert) kap­janak. Ezen munka lebonyolításával a hatósági munkaközvetítő hivatal bíza­tott meg. A hivatal rajta volt, hogy a lehetőséghez mérten minél gyorsabban s csakis olyanok kapjanak természetbeni segélyt, kik tényleg nehéz és súlyos élet

Next

/
Thumbnails
Contents