A történelem hétköznapjai - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 20. (Debrecen, 1984)
DOKUMENTUMOK - I. Létfenntartás
Egyek, 1928. január 4. MUNKAKÖZVETÍTÉS GYAKORLATA EGYEKEN 14548/1927. sz. rendeletére tisztelettel jelentem, hogy községünkben hatósági munkaközvetítés egy esetben sem történt. Ilyen ügykörben ügyiratok hozzánk nem érkeztek, azokat el nem intéztük, mert a munkaadók munkásszükségletük biztosítását mindenkor a munkásaikkal történő közvetlen érintkezés útján eszközölték s viszont a munkások is teljes létszámukban el tudván a hatósági munkaközvetítés igénybe vétele nélkül is helyezkedni, annak közreműködését soha nem kérték. A munkás-vándorlás minimális volt. Tengeren túlra kivándorolt összesen: 1 egyén. A belföldre való bevándorlás teljesen szünetel, ellenben nagymértékű a belföldről való idevándorlás, — miután főképp a ház hely és földbirtokrendezés és a gazdasági munka terén való biztos elhelyezkedés, amelyik községünk lakosságának ily téren való jó híre miatt mindig beszokott következni, idegenből nagyszámú oly egyént a községben való letepedésre indított, akiknek bármely kapcsolata is fennállott a múltból kifolyólag a községgel. Ez magyarázza meg a község lakosságának rohamos szaporodását. A munkások szerződtetésénél a toborzó-gazdai intézmény tulajdonképpen a gyakorlat intézményes biztosítása lévén, annak fenntartása kárral nem jár, sőt kívánatos, mert így eddigi munkájának felelőtlensége mégis némi felelősséggel lett felcserélve. A munkások és a munkaadók közötti közvetlen érintkezés amúgy is a legtöbb esetben fennáll, de gyakran sokkal sikeresebb az eredmény a toborzó gazda, vagy a munkavállalkozó közreműködése esetén s így annak megszüntetése nem kívánatos. A gazdasági munkásaink nyilván vannak tartva, számba vannak véve s általában véve községünk viszonyai e téren kielégítő képet mutatván, semmiféle téren és semmiféle vonatkozásban valamely intézkedések megtételét, szükségességét indokoltnak nem látom. Olvashatatlan aláírás s, k. vezető jegyző. Tisztázat. — HBmL. IV. B. 905/b. 188. — 377/1928. 37 Balmazújváros, 1928. október 19. KISS JÁNOS BALMAZÚJVÁROSI LAKOS KÖLCSÖN ENGEDÉLYEZÉSÉT KÉRTE MUNKASHÁZA JAVÍTÁSA VÉGETT 1 Alulírottak azon alázatos kéréssel fordulunk a Méltóságos Alispán Űrhöz, miszerint méltóztassék megengedni, hogy a balmazújváros községben Daru dűlő I. utca 19. számú s az 1907. évi XLVI. t. c. értelmében munkásház jellegével bíró lakóházunkat a balmazújvárosi gyámpénztárból általunk felveendő 350 pengő kölcsöntőke s az ezzel kapcsolatos költségek biztosítására leköthessük.