A történelem hétköznapjai - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 20. (Debrecen, 1984)

DOKUMENTUMOK - I. Létfenntartás

kezükbe vehessék a szerszámot, amelynek forgatása kenyeret és nyugalmat biztosított. A könyvtárszobákkal szomszédos termekben is, ahol kártyáznak és más társasjátékokat űznek, ugyanaz a lappangó nyugtalanság uralkodik. A játék heve itt nem ragadja magával az embereket és bizony gyakran előfordul, hogy a játékos türelmetlenül földhöz csapja a kártyát és keserű kifakadással magyarázkodik. — Ne haragudj pajtás, nincs odahaza és nem tudok így játszani! A munkások nem tudnak mostanában gondtalanul szórakozni, a nagy rém, a munkanélküliség hatalmába kerítette őket, kicsikarja kezükből az utolsó garast, kitépi fejük alól a párnát. A munkás szakszervezetek titkára, Holló János, akihez a kérdést intéztük, hogy mi az oka annak, hogy a Munkás Otthon termeiben nincs meg az a kedves vidámság és a műkedvelő előadással egybekötött táncestélyek, melyek oly vonzóvá tették az emberek előtt, — szomorúan jelentette ki: — Nagy a munkanélküliség, a munkáscsaládok a legnagyobb nyomorban vannak. Azok az emberek, akik mostanában itt töltik az idejüket, mind munkanélküliek és ez az oka annak, hogy olyan szomorú itt a hangulat. Debrecenben jelenleg 1200—1300 munkanélküli van. Ezek nem tudnak hozzájutni ahhoz, hogy kenyeret keressenek. Az építőipari munkások közül mintegy 600 van munka nélkül és ehhez jön még a többi szakma. Míg a hideg idők be nem álltak, a munkanélküli szakmunkások nagy része napszámos munkára járt, de ma már napszámos munka sem akad. A panasz és az elkeseredés igen nagy. Az építőiparban teljesen megszűnt a munka. Ennél a szakmánál az a baj. hogy a munkások egész évben úgyszólván alig kerestek valamit, mert az építkezések csak a nyár derekán indultak meg és hamar megszűntek. Pár heti munka után a legnagyobb nélkülözés és küzdés a részük, nem tudnak munkához jutni. A hosszú téli napokat most itt töltik a Munkás Otthonban és reggel 8 órától este 10 óráig, ezért oly népes mostanában az otthon. Minden eszközt felhasználva igyekszünk segíteni a helyzetükön, de amit elő tudunk teremteni, az bizony nem elegendő ahhoz, hogy nyugodt megélhetést biztosítsunk. Az otthon termeit, tekintve a nagy látogatottságot, állandóan fűteni kell, ami óriási megterhelést jelent a Munkás Otthonra. A népjóléti hivataltól már egy hónappal ezelőtt kértük, hogy adjanak fát a fűtéshez, tekintettel arra, hogy a város munkanélküli munkásainak a melegedéséről van szó. Az ország többi városaiban ilyen esetben mindig adnak fát, de a debreceni népjóléti hivataltól kérésünkre választ még egy hónap múlva sem kaptunk. A Munkás Otthon pedig az idén nagyon nehéz helyzetben van, mert tekintélyes jövedelemtől esett. A díszteremben rendezett bálok és táncestélyek ugyanis szépen jövedelmeztek a Munkás Otthon javára, de most ettől a bevételtől elestünk. Nincs pénz ennivalóra sem, nemhogy táncra, báli mulatságokra. A díszteremben az utóbbi hónapokban tánc és műkedvelő előadások helyett sorozatos ismeretterjesztő előadásokat tartanak a munkásságnak. Az előadások teljesen díjtalanok: az általános műveltséghez szükséges ismereteket adják meg élvezetes előadás keretében azok a tanárok és más szakférfiak, akiket az előadások megtartására felkértünk. Az ismeretterjesztő előadások iránt a munkások körében rendkívül nagy érdeklődés nyilvánul meg, minden egyes előadás alkalmával zsúfolásig megtelik a díszterem. A Munkás Otthonban csak szomorú arcokat lehet látni és keserves panaszkodásokat hallani. Nincs szomorúbb és lehangolóbb annál, amikor a nélkülöző munkások serege munkanélkül, tétlenül