A történelem hétköznapjai - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 20. (Debrecen, 1984)
DOKUMENTUMOK - I. Létfenntartás
Egyek, 1910. EGY ASZTALOS MESTER VISSZAEMLÉKEZÉSEI Megpróbálom elmondani, reggeltől estig 3 éven keresztül mi történt, nemcsak velem, hanem inastársaimmal is. Hajnal 4 órakor kiabált az „öregasszony'', a mester úr édesanyja, hogy „a fene egye meg az oldalatokat, még mindig alszotok?" Felkászálódtunk és bementünk a műhelybe. Meggyújtottuk a 8-as lámpát — mert a 11-es lámpát csak akkor volt szabad meggyújtani, amikor slecceltünk (csapoltunk). Mivel a műhely természetesen földes volt, fel kellett locsolni. Kimentünk a tehénistállóba, ott elosztottuk mi magunk között a munkát, az egyik ganaj aszott, a másik hozta a töreket, csutkaszárat. Itatás után a mester anyja ellenőrizte a munkát és megfejt. Ekkorra megérkezett a segédúr, mert hogy az is volt. Ez volt a mester úr helyettese. Ö pedig azért kiabált, főleg hideg időszakokban, hogy minek az inas, ha a dobkályha még hideg. Hol forgáccsal, hol szalmával tüzeltünk. Amikor már egyszer meguntuk a macerálást, jóval kisebb testű inastársam az első csóva szalmát a kályhacsőbe dugta, azután raktuk tele a kályhát a fent említett tüzelőanyagokkal. Ekkor volt pihenés számunkra, mert a kályhának orrán-száján jött a füst, míg meg nem szűnt, addig esetleg csak vízhordásra voltunk alkalmazhatók. 8—1/2 9 óra között volt a reggeli, ami zupából 1/2 liter, 1 karély zsíroskenyérből állott. Vasár- és ünnepnapokon kávé és egy karély kenyér volt, A reggelit a mester úrék konyhájában sámliról hokedlin tálalva fogyasztottuk. Az inasnak nem volt szabad ugyanis az asztalhoz ülni, csak a segéd, illetve mester úrnak. A műhelyben a segéd úr osztotta el a munkát. Mindenkinek külön gyalupadja volt. A schropp gyalu volt az a szerszám, amivel először meg kellett ismerkedni. Ez egy kézi gater fűrészen lefűrészelt görcsös topója nyárfa gyalulására alkalmas gömbölyű talpú gyalu volt. Az ebéd 2—3 óra között volt. Ha tanonciskolába kellett menni 1 órára, akkor ebéd nem volt. Ez hetenként 2 alkalommal volt. 1—7 óra között. Amikor hazamentünk iskolából, akkor vizet kellett hordani. Ekkor szét-szétnéztünk a konyhában, hogy nem lehet-e valami ennivalóhoz hozzájutni. Ha egyikőnk szerzett ennivalót, kétfelé osztottuk. Vacsorát 9—10 óra között kaptunk este. Gyakran megtörtént, hogy el akartak feledkezni a vacsoraadásról. Ekkor főleg kis inastársam a fabunkót a konyha falához küldte jelzésül. Ugyanis a munkánkat, hogy hogyan dolgozunk, azt is a konyha falán át hallgatta főleg az öregasszony, a mester úr anyja. A műhely és a malacól között volt egy helység, ahol aludtunk priccsen, ami emeletes volt. Itt csak 3-as lámpával volt szabad világítani. Étkezésünk egyoldalú volt, rengeteg tökfőzeléket és krumplilevest megettünk. Húsétel, csak vasár- és ünnepnap volt. Vasárnap is 3 óráig dolgoztunk, csak ekkor kaptuk meg az ebédet és a kimenőt. Az inasnak az ipartestületbe bemenni nem volt szabad, oda csak a segédurak és mesterurak járhattak. Ez tartott három éven át, végre felszabadultunk.
