„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)
DOKUMENTUMOK
Debrecen, 1955. szeptember 14. A HAJDÜ-BIHAR MEGYEI TANÁCS VB NÉPMŰVELÉSI OSZTÁLYÁNAK VEZETŐJE A DÉRYNÉ SZÍNHÁZ TÁMOGATÁSÁT KÉRI A SZÍNJÁTSZÓMOZGALMAK TÁMOGATÁSRA Levelét megkaptam, melyben köszönetét fejezi ki azért, hogy munkájukat segítjük. Ügy érzem, ez elemi kötelességünk volt és marad. Mi azóta is tettünk lépéseket abban az irányban, hogy színházuk további működése zavartalan lehessen, önök minden elismerést megérdemelnek — ez a hajdúmegyei dolgozók véleménye és az első benyomások alapján nagy érdeklődéssel tekintenek további szerepléseik elé. Szeretném Igazgató Elvtárs segítségét kérni abban, hogy vidéki színjátszó-mozgalmunkat erőteljesebben fejleszthessük. Kérem, hogy színházaik művészeti vezetői, vagy legjobb művészei, ahol és amennyiben idejük engedi, foglalkozzanak azokkal a falusi színjátszókkal, ahol éppen előadást adnak. Hívják meg őket előadásaikra, érdeklődjenek sajátos problémáik felől, adjanak tanácsot. Mindez apróságnak tűnik, nem okoz megterhelést, de nekünk rendkívül sokat segítene. Mindenütt van talán 20—30 perc arra, hogy ezt a művészek megtegyék s ezzel is lelkesítsék még gyakorlatlan, sok gonddal, bajjal küzdő színjátszóinkat. Ha Igazgató Elvtárs javaslatommal egyetért, és kivihetőnek tartja, úgy vélem, igen komoly segítséget nyerne egész színjátszó mozgalmunk, s ezen keresztül a falusi ifjúság kulturális nevelése. A magam részéről is a legteljesebb elismerésemet és köszönetemet fejezem ki eddigi produkcióikért, pontos, fegyelmezett, odaadó, színvonalas munkájukért, és kívánom, hogy megérdemelt siker-sorozatuk töretlenül folytatódjék. Kmf. Elvtársi üdvözlettel: Taar Ferenc s. k. osztályvezető. Fogalmazvány. — HBmL. XXIII. 17/11—8775—6/14/1955.