„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)

DOKUMENTUMOK

Az elkövetkezendő munkánkban a tervek teljesítésének érdekében vég­zendő propagandamunkánkat fokozzuk. Igyekszünk azon, hogy a tél folya­mán mennél több ismeretterjesztő előadáson keresztül jussanak a dolgozók különböző ismeretek birtokába. A szórakozási igények kielégítése érdeké­ben pedig minden lehetőt elkövetünk, a fentebb már felsorolt 3 felvonásos darabok bemutatásának sikere érdekében, és e mellett úgy a helyi, mint az idegen rendezvények színvonalát úgy művészi, mint politikai szempontból igyekszünk megjavítani. Első rendű kötelességünknek tartjuk, a napokban megalakulandó Kos­suth olvasókör minden vonalon való támogatását és segítését. Oda fogunk hatni, hogy a Hazafias Népfront segítségével a még mindig passzivitásban lévő dolgozóparaszt fiatalokat minél nagyobb számban bevonjuk a kulturá­lis munkába. Erre most a lehetőség is meg van annál is inkább, mert a téli időszak erre legjobban megfelelő. Hajdúböszörmény, 1954. dec. 6. Tóth Béla s. k. népm. előadó Fogalmazvány. — HBmL. Hb. — XXIII. 502/a. 10. — 141/1954. 106 Budapest, 1955. február 8. A SZOT ELNÖKSÉGÉNEK HATÁROZATA AZ ÜZEMI, SZAKSZERVEZETI KÖNYVTÁRAK MUNKÁJÁRÓL 1 Az üzemi könyvtármozgalom továbbfejlesztésének fő feladatai: aj A könyvtárak számszerű növelése helyett előtérbe kell helyezni a meg­lévő könyvtárak erősítését: erős üzemi központi könyvtárak kialakításával, a kisebb, nem célszerű könyvtárak összevonása, esetleg megszüntetése út­ján is. b) Tovább kell szélesíteni a könyvtárak olvasótáborát — elsősorban a munkásosztály körében — a dolgozók családtagjai, a területen lakó szak­szervezeti tagok és hozzátartozók bevonásával. c) Emelni kell az üzemi könyvtármunka színvonalát a könyvek propagá­lása, az írók és olvasók találkozóinak megszervezése, a könyvtárosok poli­tikai és szakmai képzettségének emelése útján. Fokozni kell könyvtáraink politikai nevelő munkáját, a szakmai könyvek beszerzésével, olvastatásá­val segíteni kell az üzemek előtt álló gazdasági feladatok megvalósítását. d) Meg kell erősíteni a könyvtárak szakszervezeti irányítását és ellenőr­zését. E feladatok megvalósítása érdekében a következő intézkedéseket kell tenni: 1. Szakszervezeti könyvtárhálózat továbbfejlesztése, egyszerűsítése érde­kében — a szakszervezetek sajátos jellegüknek megfelelően — nagyobb központi, jól működő könyvtárakat hozzanak létre. A szakirányítás és

Next

/
Thumbnails
Contents