100 éves a Vöröskereszt - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 16. (Debrecen, 1981)

DOKUMENTUMOK: - 8. Javaslat városi mentő-társulat létesítésére Debrecen, 1883. január 8.

A jelentés felolvasása után Simonffy Imre elnök indítványára a jelen­tés első pontja tudomásul vétetett. A jegyzőkönyv hitelesítésére fel kéretnek: Koszorús Lajos és Balogh Fe­rencz urak. A f. év május havában tartandó orsz. gyűlésre a választmány a két elnököt, Simonffy Imrét és gr. Bethlen M. Rózát küldi fel. A beterjesztett pénztári számadás tételenként is felolvastatván, Zádor Lajos ügybuzgó és fáradtságos működéséért köszönet és elismerés szavaz­tatik. Ugyanily elismerést nyert Zádor úr a központtól is. A központot illető pénz felküldetik azonnal. Simonffy Imre elnök a vál. tagok figyelmébe ajánlja a tagok és se­gélygyűjtését, melyre nézve az eddigi tagok névsora kinyomatik és kiosz­tatik. Ezután a kisorolt választmányi tagok a folyó 1887-ik évre újra meg­választattak, a női osztályból ezek: Nemes Kálmánné, Leéb Pálné, Si­monffy Imréné, Kovács Dánielné, Váradi Szabó Jánosné, Hegyi Mihályné (ez utóbbi új tag). A férfi osztályból: Balogh Ferencz, Steinfeld Antal, Dalmy Kálmán, Komlóssy Dezső, Miskolczy Jenő, Boczkó Sámuel (ez utóbbi új tag). (Szavazatot kaptak még: Szögyéni János 2, Varga Ferencz 9-et.) A tárgysorozat kilévén merítve, az elnök az egyesület ügyeit a tagok figyelmébe ajánlja, s a gyűlést berekeszti. Nyomtatott. — Debreczen Újság, 1887. XIX. évf. 61. szám. 8 Debrecen, 1888. január 9. JAVASLAT VÁROSI MENTÖ-TÁRSULAT LÉTESÍTÉSÉRE Mentő-társulat Debreczen szabad királyi városában van önkéntes tűzoltó egyesület, mely a városnak évenkénti 4—5 ezer forintjába kerül. A nemes czélú és elég buzgó társulatnak, hála a jó égnek és rend­szerető lakosságunknak, jó órában legyen mondva — aránylag kevés ten­nivalója van. Nagy tűzesetek nincsenek, a kicsik sem gyakoriak és így — a gyakorlatokat kivéve, az egyesületi tagok legtöbb idejét az együttlét és ösz­szejövetelek kellemesebb oldala veszi igénybe. Jó órában legyen mondva — ritkán hallani nálunk nagy tűzesetekről, de annál többször halljuk, vagy olvassuk az öngyilkossági kísérletek, gyil­kosságok, súlyos testi sértések, az emberi test épségét veszélyesen megtá­madó balesetek és szerencsétlenségek híreit, mely utóbbira példa p. o. esések téli fagyban, nyári-gyümölcs hulladékban, mérgezések, lezuhanás építkezéseknél, eltaposások kocsi vagy vasút által, leforrázások forró zsír-

Next

/
Thumbnails
Contents