„S a hozzáértő dolgozó nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 15. (Debrecen, 1980)

hosszabb időre, a vezetők és dolgozók áldozatkész erőfeszítésére, elmélyült tanulásra, a jó tapasztalatok általánosítására van szükség ahhoz, hogy a megválasztott tanácsok és szerveik eredményesebben dolgozzanak. Gondot jelentett az is, hogy a megalakulásuk utáni első években tevékenységük középpontjában olyan gazdasági feladatok álltak (feszített begyűjtési tervek > teljesítése; a parasztság speciális adóztatása; a mezőgazdaság átszervezése; a békekölcsön-jegyzés stb.), amelyek végrehajtása kemény, adminisztratív módszereket is igényelt. Az említett feladatok és módszerek háttérbe szorították a szakigazgatás egyéb területeit. A szakosztályokat többnyire a kampányszerűen jelentkező feladatokra kellett mozgósítani, ami nemcsak dezorganizálta az igazgatási szervezet folyamatos munkáját, hanem számos tanácsi területen perspektivikusan gátolta a szakmailag képzett, felelős igazgatási szervezet kialakítását. Fékezően hatott a tanácsok gazdasági önállóságának hiánya, az anyagi eszközök elégtelensége, amelyek különösen akadályozták a települések megfelelő és kívánt fejlesztését, a lakosság jobb ellátását, szolgáltatási igényeinek sokoldalú kielégítését. Az igazgatási vagy szervezeti kérdések azonban csak részben tükrözik ennek az időszaknak a problémáit. Már ekkor nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a tanácsok fejlődésének legfőbb akadálya a tanácsi szervek, illetve feladatok elégtelen gazdasági megalapozottsága. Ennek következtében az I. tanácstörvény hatályba lépését követő években háttérbe került a város- és községfejlesztés, a lakossági igények kielégítése, a kulturális, egészségügyi, illetve szociális ügyekkel való kívánt mértékű foglalkozás, általában a községpolitika. A tanácsi forma lehetőséget ígért arra, hogy a választott küldötteken l;úl a lakosság mind szélesebb rétegét vonhassák be a helyi igazgatás feladatainak ellátásába. Ezeket a lehetőségeket — az adott időszak politikai feltételei között — azonban nem annyira az állami munkában való érdemi részvételre, mint inkább a politikai tömegmozgósítás eszközeként kellett felhasználni, ami kihatott a tanácsok és bizottságaik munkájára is. A kialakult helyzet szükségessé tette, hogy a Magyar Dolgozók Pártja 1951. februárban megtartott II. kongresszusa is megvitassa a tanácsok eddigi tevékenységének tanulságait. A kongresszusi határozat többek között kiemelte, hogy a helyi tanácsok létrehozása nagy jelentőségű lépés volt a népi demokratikus államhatalom demokratizálása útján. Megállapította: egyre inkább alkalmassá válik alapvető feladatainak teljesítésére, a gazdasági, kulturális, építőmunka vezetésére, a belső osztályellenség felszámolására, a honvédelem m eg szervezésére. Megszabta egyben a helyi tanácsok munkája továbbfejlesztésének irányait is. Megállapította, hogy tovább kell erősíteni a népi demokratikus államhatalmat. A fiatal, még tapasztalatlan községi, járási, városi megyei tanácsokat meg kell szilárdítani, munkájukat meg kell javítani, hogy mint az államigazgatás helyi szervei betölthessék szerepüket, végrehajtsák az országos feladatokból rájuk eső részt, helyileg irányítsák a mezőgazdasági termelést, előmozdítsák a mezőgazdaság szocialista szektorának fejlődését, biztosítsák a nép kulturális felemelkedését és a dolgozó tömegek minél szélesebb körű részvételét a közügyek intézésében.