„Ha majd a szellem napvilága…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 13. (Debrecen, 1979)

Dokumentumok - II. Ismeretterjesztés

gős feladatának a műveltség, a tudás terjesztését. Ide mutat az a ténye, hogy a szavazati jogot a magyarul írni, olvasni tudáshoz köti. Az O. K. T. elöl említett felhívása ezt célozza. Leapasztani az írástudatlanok számát, megtanítani a népet a kasza, kapa kezelés tudománya mellett a betűvetés tudományára is s elérni azt, hogy necsak a csillagokból, naplementből, békakuruttyolásból, lúdmellcsontból, hanem betűkkel telerótt könyvekből is tudjon olvasni. Hogy megösmerkedjék az írott szavakba öltöztetett igazságokkal s ne a hallott szó percnyi hatása alatt, mérlegelés nélkül gondolkozzék és cselekedjen, hanem biztos számítással adjon-vegyen — az élet vásárjában. Püspökladányba is jött abból a felhívásból. Útjába ejtett bennünket is abban a jó reményben, hogy — ha szükség van reá — nem lesz pusztába kiáltó szó. És szükség van reá! Biztosan tudjuk, hogy polgártársaink között vannak, akik az írás, olvasás tudományát különböző okok miatt annak idején nem sajátíthatták el. Itt az alkalom, hogy megszerezzék. Az e tekintetben szerencsésebb körülmények közt lévők feladata megértetni írástudatlan felnőtt polgártársaikkal, hogy az írni, olvasni tanulás még az 6 korukban sem szégyen. Hiszen talán nem is ő rajtuk múlott az, hogy e nélkül nőttek fel. Lehet, hogy egészen rajtok kívül fekvő okok gátolták őket benne. Miért szégyenkeznének hát kiküszöbölni a csorbát, mikor a lehetőség meg van reá? Sokkal nagyobb szégyen volna rajok nézve az, ha üstökön nem ragadnák az alkalmat. Tanulni sohasem szégyen. De meg nem is lehetetlen. Az életkor nem gátolja benne őket, mert hiszen nem éppen 6-7 éves gyerek ész kell az ábécé tanuláshoz. Nem vall kudarcot az sem aki később szánja rá magát. Bizonyságul hozom fel azt az általam is jól ismert egyszerű pásztor embert, aki 32 éves korában adta rá a fejét s a legszebb sikert érte el. A munkától sem von el senkit, mert a téli hónapokban esti 5—7 óra között lenne az oktatás. Szükséges is. Végül kötelesség is. A legemberibb és leghazafiasabb kötelesség. Hogy miért? Nohát azt hiszem, ezt már senki sem kérdi. Hogy ezt a nagy kötelességét a legszegényebb ember is teljesíthesse: a tanítás ingyenes. Senkinek se kerül egy fillérjébe sem. Ami rendkívül fontos, mert ma olyan nehéz valamihez még olcsón is hozzájutni, hát még pénz nélkül. Az írás, olvasás megtanulása pedig annyiba sem kerül, mint egy pohár pálinka. Félre tehát minden aggodalommal, szégyenkezéssel, s a csúfondároskodással is ám. Szomorú lenne, ha gúnytárgyaivá tenné közülünk valaki azokat, akik a múlt mulasztását megkísérlik jóvátenni. Félre minden gyerekes éretlenkedéssel. Egyedül az egyéni s nemzeti nagy érdek hadd essék latba. Az a magyar nemzeti érdek, mely megköveteli mindnyájunktól, hogy hazánk fejlesztésének munkájában résztvegyünk. Az a minden paragrafusnál szigorúbb parancs, mely testvértelenségünk tudatából kiállt felénk s kötelez mindenkit ereje teljes kifejtésére. Ha ez a parancs bele nem markol a lelkünkbe, akkor vagy felszedjük a sátorfát s a vereckei szoros nyitott kapuján szépen visszabúvunk Ázsiába, vagy itt maradunk s leszegődünk a magyar porták új gazdáihoz, cselédnek. (V. Cs.)