„Ha majd a szellem napvilága…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 13. (Debrecen, 1979)

Dokumentumok - II. Ismeretterjesztés

A kicsiny és a nagy Tamások egész serege támad fel talán most is, kiknek a megnyugtatására óhajtom leírni azon gondolataimat, melyek a fenti czím leírása alkalmával lelkemet fogva tartják. Országszerte hangzanak a jelszavak: kenyeret a népnek, munkát a kezeknek s jogot, minél többet az Isten legremekebb alkotásának: az embernek! Varázshatalmuk megdöbbentően nagy s mint a futó tűzvész terjednek házról-házra, megismétli minden ajak s a hol lehatolnak a szívig is, ott mozgásba hozzák az egész testet, az egész környezetet! S a míg a felidézett hullámgyűrűk gyors és sűrű egymásutánban váltják fel egymást, addig az őket felidéző gondolatok, mint tengerbe dobott nehéz kövek, szállanak az emberi lélek mélyére. A helybeli főgymn. tanári kara a téli időszakban a helybeli polgárságnak népszerű előadásokat szándékozik tartani. Úgy hiszem senki sem fogja kétségbe vonni, hogy ennek a vezetése leginkább azok kötelessége kik a tudománynak, annak ápolása és terjesztésének hivatott képviselői. Az iskolaműveltségünknek melegágya ugyan honnan a gondosan ápolt plántákat az élet nagy mezejébe kiültetik, de vájjon nem kell-e gondot viselnünk azokra is, kik szellemileg nem állanak ugyan magasan, de lelkükben ott ég az isteni szikra, mely csak üdítő táplálékra vár, hogy egy embert értékesebbé, boldogabbá tegyen. Demokratizálni kell a tudományt is, mert az nem egyesek kiváltsága, hanem mindnyájunk közös kincse, mely — egyik nagy emberünk szerint — olyan, mint a nap, mely midőn felkél, csak a legmagasabb bérezek egyes csúcsait világítja meg s később elterjedve mindenre, a legelterjedtebb völgyeket is eltölti melegítő sugaraival. Régi igazság az, hogy az állam biztonsága mindig a műveltség általános voltától függ s így nemzetünk jövője is a kultúra kérdése. Igazolva van régen előttünk e tétel, hogy a kultúra képviselői a nép nevelésével nem törődik, ott van az állam a legnagyobb megrázkódtatásnak kitéve. S nem adhatunk-e igazat a tudós Schmollernek, ki azt mondja, hogy minden soczialis baj végső alapja nem a birtok aránytalanságban, hanem a műveltség ellentétében rejlik. Egy nemzeti közös műveltségre van szükségünk, mely e két véglet közötti nagy űrt hivatva volna betölteni. Egy szellemi és erkölcsi felszabadulásra volna szükségünk, mely tudományos értékképzetét a legutolsó polgárban is megszilárdítva oly biztos alapot tudna teremteni számára, melyről hangzatos jelszavak, rokonok ösztökélése, uzsorások sanyargatása, vagy a feljebbvalók „jóakaratú felhívása" — mind hiábanvalók lennének. A külföld régen tett lépéseket arra, hogy ezen segítve legyen; megalakulnak a különböző népképző társulatok (Németország, Dánia) felnőttek tanfolyamai (Amerika) népfőiskolák, szabad lyceumok, university extension s még számos más oly intézmény, mely a tudomány lecsatornázását óhajtja keresztülvinni. E téren egész fényes eredményeket értek el s gyümölcseit olykor irigy és sóvár szemekkel nézhetjük mi is, midőn a külföld akár szellemi, akár ipari termékei előtt állunk meg. A nyom tehát bár nem új, de biztos és sikerre vezető s ha lesz bennünk ma-