„Ha majd a szellem napvilága…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 13. (Debrecen, 1979)

Dokumentumok - II. Ismeretterjesztés

Egyletünk tagjai közül az év folyamán kiléptek a várostói történt eltávozás folytán: Haas József, Elekes Sándor, Ulrich Jenő, lemondását bejelentette: Grosz Dezső, Kürthy János és Nagy Károly. Ez két utóbbi tagnak lemondását választmányunk intézkedés végett a tek. közgyűléshez terjeszti be. — Tagokká lettek az évfolyamán: Fekete Sándor, Szakács János, Schitter Ignác, Szent­andrásy Árpád, Zsadon Lajos és Medgyasszai Gyula urak. Az év folyamán a közgyűlésen megállapított folyóiratokhoz utólagos választ­mányunk „Az ezredéves Magyarország" képes folyóiratot is előfizette. Az osztrák magyar banktól felvett 1500 frtos kölcsönből ma még fennáll 610 frt. Az év folyamán 120 forintot törlesztettünk. A váltó forgatását ma is tek. Adler Farkas úr eszközli szíves készséggel és előzékenységgel. Intézkedett választmányunk a könyvtári késési díjakra vonatkozólag is úgy, hogy a késési díjat 50 kr maximumban állapította meg minden egyes kimaradt könyv után. Általában véve egyletünk élete simán folyt le. Azonban tavalyi jelentésünk­be felemlített azon körülmény, fájdalom még most is fennáll, hogy egyleti helyi­ségünknek a tagok részéről nem történt olyan mérvű látogatása, melyet szeret­nénk, a milyen óhajtandó volna s így még mindig nem lett a kaszinó társadalmi életünk templomává. A kötvényekben a kaszinót terhelő adósság mind ez ideig nem törleszthetett Czeglédy Ferenc úr az év folyamán a tulajdonát képező 2 kötelezvényt a kaszi­nónak ajándékozta, mely adományt választmányunk köszönettel fogadott. Örvendetes és kedves kötelességet teljesített választmányunk, midőn április 30-án egyik ügybuzgó tagját, ki kaszinónk felépítésében és virágzásra emelésé­ben mind a mai napig közremunkál, Nagytiszteletű Zsigmond Sándor ev. ref. esperes urat kaszinónk nevében üdvözölte. Bizonyára választmányunk ezen intézkedéséhez közgyűlésünk örömmel járul. Ezek a főbb vonások, melyekben múlt évi működésünkről beszámolunk, tisztelettel kérvén jelentésünk tudomásul vételét. Hajdúszoboszló, 1896. decz. 26. A tekintetes közgyűlés alázatos szolgái Kiss György titkár, Soltész László elnök Nyomtatott. — Szoboszló és Vidéke, 1897. 7. évf. 1. sz. jan. 3. 2. old. Fenti címen.

Next

/
Thumbnails
Contents