„Ha majd a szellem napvilága…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 13. (Debrecen, 1979)

Dokumentumok - V. A két forradalom időszakának művelődési viszonyai

124 Debrecen, 1919. február 21. ÚJ KÖZÖNSÉG A SZÍNHÁZBAN Azt mondják, elromlott a közönség. Figyelmetlen, lármás, köhög, nevet. És én mégis egy olyan közönségről, olyan színházi estéről mesélhetek, melyhez foghatót, felemelőt, szépet nívósat sokat kívánok magamnak a szín észéletemben. Múlt pénteken MUNKÁSELŐADÁSKÉNT (kiemelés a szerk.) előadtuk a Tanítónőt. Rossz tapasztalatainkból kiindulva a színházi közönséget illetőleg megfáradtán is az előző este „Matuska" premierjétől, minden különösebb izgalom és buzgalom nélkül indítottuk meg az előadást. De ahogyan lehúzhatja, úgy viszi is magával a közönség a színészt. És ez a közönség — csupa munkás — belevitt minket a legmélyebb hangulatba. Figyelt és figyeltette a szomszédjait, sőt a pici gyermekeit is, akiket nem hagyhatott otthon egyedül. Ez a közönség hálás és nem szégyenlős, kacagással és könnyel részt vett az előadásban és nemcsak mulattatta magát... Ennek a közönségnek az érzésein játszottunk, mint egy zongorán, amelynek még nem tompult, nem hangolódott le a hangja a cinizmuson, a blazírtságon, a lekicsinylésen. Ez a közönség figyelt és megértett mindent, kiérezte a tendenciáját, a jelentőségét a szavaknak, a tetteknek és az erkölcsét, becsületét védő kis tanítónő hatalmas védőbeszédét az erkölcstelenség ellen olyan dörgő tapsviharral jutalmazta, dicsőítette, amilyet utóbbi időben csak pirosszínlapos bohózatok egy-egy ötletes fordulatánál hallottam. És ennek a közönségnek jól esett az arcába nézni: nem mustráló gukkerek, ásítást jelző arcok néztek, hanem csupa ünnepélyes, ragyogó, áhítatos, boldog arc. Emberek voltak, akik nem szokásból, időtöltésből, pénzbőségből és divatból jöttek színházba, hanem hogy ott egy heti munka jutalmául valami szépet kapjanak és elvigyenek onnan valamit, amire visszagondolhatnak, amiből tanulhatnak. Nekik ünnep volt ez az este! És ünnep volt nekem is és én is hoztam magammal onnan gondolnivalót s egy drága kincset: azt a szép hitet, hogy jól indul az az új élet, amelyik ezeknek az embereknek a jegyében indult s hogy nemsokára megint az lesz a színház, ami a régi görögöknél volt s aminek lennie kell: a szépnek és igaznak a szószéke, kedves tanítás, a munkás élet jutalma, olympusi ünnep. Verő Márta Nyomtatott. — Színházi Figaró, 1919. február 21—27. Olympuszi ünnep. Kiadva: A Tanácsköztársaság Hajdú-Biharban 1919. Dokumentumgyűjtemény. Db. 1959. 371— 372. old.