„Ha majd a szellem napvilága…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 13. (Debrecen, 1979)

Dokumentumok - III. Olvasási kultúra

tékben, de a tudás vágya beköltözött az öregebbek szívébe is, és ma már kevés valamire való község van, hol olvasó egylet ne léteznék. Sok balítélettel, sok rosszakarattal kellett az eszme kezdeményezőinek megküzdeni s annál nagyobb érdemük, ha sikerrel küzdöttek meg. A kezdet nehézségei azonban el vannak hárítva s azt senki nem fogja tagadni, hogy a megtört talajon könnyebben halad a jármű. Kétségtelen, hogy még igen sok a tenni való, de az is bizonyos, hogy a siker eszközei napról-napra szaporodnak. Népkönyvtárak létesülnek az ország minden részében s erősen szaporodik a népies olvasmányok száma. Előttünk fekszik egy kis füzet, mely utasítást foglal magában a népkönyvtárak alapítása, szervezése és kezelése tárgyában. A füzetkét a népkönyvtárak terjesztésére alakult központi bizottság adta ki, melynek elnöke: Türr István, tagjai pedig: Molnár Aladár, Schwarcz Gyula, György Aladár, Dolinay Gyula, P. Szathmáry Károly, Szász Károly és még számos ösmert nevű tanférfiú. Azt hisszük, hogy különösen a néptanítóknak, lelkészeknek, s község jegyzőknek némi szolgálatot teszünk, ha az utasítás főbb pontjait, térszűke miatt rövid kivonatban is már ösmertetjük. Az utasítás kimondja, hogy a népkönyvtárak felállítása a népoktatási intézetekkel szerves egybefüggésben történjék; hogy a népkönyvtárakat népszerűen tudományos előadásokkal kell kapcsolatba hozni; hogy a népkönyvtárak alkotásánál a felekezeti s politikai pártkülönbséget szigorúan kerülni kell, különösen oly irányban, hogy abból ellentétek származzanak; ellenben nagy súly fektetendő a nemzeti érzelem ébresztésére s a polgári kötelességérzet ápolására, s minden hazaellenes, vagy erkölcsrontó irány szigorúan elkerülendő. A népkönyvtárak tisztán csak az elemi népiskolát végzett felnőtt egyének számára állítandók, s így az úgynevezett értelmiség igényei nem veendők figyelembe. Igen fontosnak (mert igen sok helyen figyelmen kívül hagyatik) tartjuk a következő pontot, mely ekként hangzik: a népkönyvtárak szervezésénél és vezetésénél a népnek mindenkor kellő működési tért kell hagyni, óhajtandó azonban, hogy a tanítókon, jegyzőkön és papokon kívül a község értelmisége is részt vegyen a munkában, de mindig óvatosan, úgy hogy semmit ne erőszakoljanak addig, míg az eszme számára a közvéleményt elő nem készítették. A népkönyvtárak alapítása tárgyában a tanítókra legfontosabb feladat vár. Az ő buzgalmuk folytán kell létesülni egy iskolai könyvtárnak, melyre nézve nem baj, ha kezdetben bármily csekély. Ekkor a felsőbb osztályú növendékeknek adjon oly könyveket, melyeket szülőik is hasznosan olvashatnak. Ha a szülők a maguk számára kérnek olvasmányt ez egy kr. lefizetése mellett engedtessék meg. (Mi még ezt a csekély összeget is sokaljuk. A magyar földmíves ily dolgokban hallatlanul fukar.) Ha öt felnőtt egyén annyira meg van nyerve az olvasásnak, hogy 20-20 krt. mindenik kész fizetni, — megrendelendő a „Képes-néplap". (További megrendeléseknél azt hisszük felesleges minden előírás. Népnek való olvasmányokból ma már nagy készlettel rendelkezünk; természetesen a Tatár Péter féle ponyva-