Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)
III. A MALOM MŰKÖDÉSE 1920—1944 KÖZÖTT - 1. A magyar malomipar „nagy válságának" első évtizede (1919— 1929)
— mivel a tőke 64%-át az állam adta —, de ennek fejében meg is semmisíti a befolyásától független csoportot. Ugyanez a „Molinum Malmok Rt." szövetség hajtja végre 1938-ban a második, az előzőnél nagyobb méretű üzemleszerelést is. 263 Ami pedig a „kormánysegítséget" illeti, az agrárius érdekből, de a kialakult európai értékesítési lehetőségek figyelembevételével is, nem a liszt, hanem a gabonakivitelt segítette elő. Ezzel a módszerrel sikerült a hazai piacon a világpiaci árakhoz viszonyítva aránytalanul magasan tartani a gabonaárakat. Magától értetődően ez hátrányos volt a malmoknak, ám kedvezett az árugabonával rendelkező nagybirtokosoknak. Ilyen nyersanyagár mellett a magyar finomliszt csak úgy lehetett versenyképes, ha az ország dolgozói által fogyasztott kenyérliszt árát terhelték meg a világpiaci és az országon belüli gabonaárkülönbséggel. Ezzel az eljárással az állam a lisztkivitel terhét a magyar fogyasztók vállára rakta. Ezáltal az agrárius koncepció nemcsak a malmokra, hanem az ország minden dolgozójára káros volt. Ugyanebben az irányban hatott a MÁV díjtételeinek megszabása is. Az üzemek lisztkivitelük előmozdítása érdekében többször kérték a liszttarifák leszállítását. Mivel a kormány a külfölddel kötött kereskedelmi szerződésekben nem tudta a malmok érdekeit megvédeni — a vállalatokon legalább a magyar vasútvonalakon adott kedvezőbb szállítási feltételekkel kellett volna segítenie —, de a tarifarendelkezések is inkább a gabonakivitelnek kedveztek. 264 A magyar malomipar legválságosabb éveit így súlyosbította az újjáéledő, de már a monarchia idejében is avult agrárius koncepció. Megállapítható tehát, hogy a kormányintézkedések nem segítettek megoldani az iparág válságát, sőt a kormány által előtérbe helyezett nagybirtokos érdekek az iparágat egyaránt sújtották a nyersanyagellátás, a nyersterményár és az értékesítés oldaláról. Kétségtelenné válik a malomipar történetének száz évre visszamenő összehasonlító vizsgálata esetén, hogy 1920 fordulópont az iparág árképző tényezőinek fontossági sorrendjében. Nem hagyva figyelmen kívül olyan ágakat, mint munkabér, energia stb., mégis hazánk malomiparának két legfontosabb árképző tényezője: a nyersanyagár és a kiviteli, illetve az értékesítési lehetőség volt. A két lényegesebb tényező közül 1920 előtt elsődleges szerepet a nyersanyagár játszott, hiszen a monarchián belül a készáru 97%-át értékesíteni lehetett, s mindössze 3% került monarchián kívüli piacra. Az üzemek egymás közti versenyében az egyik vagy másik javára az döntött, hogy melyik, milyen áron jutott a feldolgozásra kerülő nyersterményhez. S bár nyilvánvalóan 1920 után sem közömbös az üzemek szempontjából a nyersterményár, mégis magának az üzemeltetés mértékének, a profit nagyságának ekkor már elsődleges meghatározója az, hogy a malom mennyi lisztszállításra tudott előre szerződést kötni. Tehát a két világháború közti időszakban az értékesítési lehetőség vált jelentősebb tényezővé.
