Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

II. A DEBRECENI ISTVÁN GŐZMALOM MŰKÖDÉSE 1848—1919 KÖZÖTT - 4. Az István malom működése 1886—1918 között

dor képviselte a debreceni üzemet. Ennek a szűkebb körű tanácsnak a bank. delegáltja és néhány nagyobb vidéki üzem igazgatója volt még tagja. Rövidesen megkezdődött a malom önálló adminisztrációs állományának leépítése is.

215 Az imperializmus másik jellegzetességeként a monopolszervezetek kialakulását kell megemlítenünk.

216 A malmok sokat szenvedtek a kartellektől. Számukra a szén- és juta- (zsák-) kartellek tevékenysége volt a legéletbevágóbb. Ezek működése az önköltségi árak emelkedéséhez vezetett. A kartellkérdés tárgyalásánál azonban nemcsak a malmokat sújtó, őellenük létrejött társulatokról beszélhetünk, hanem ilyeneket időről időre, s egyre sűrűbben maguk a malmok is létrehoztak. Az első ilyen irányú kísérletek nyomával már az 1869-es évben találkozunk.

217 Ekkor a pénzügyi válság viszonyai között a pesti malmok megállapodnak bizonyos eladási és termelési feltételekben, mint pl. minden malom csak zsákkal adja el áruját. Ezt a megállapodást még megtartották, de az 1871-es szerződésüket, az üzem és az eladás szüneteltetéséről szólót a hat tőkeszegény malom miatt már nem tudják végrehajtani. Ezeket a lépéseket tekinthetjük a magyar malomipar első kísérleteinek a kartelicsoport létrehozására. 1882-ben éppen az István malom akkori igazgatója: Mayer Emil hívta fel „az összes magyarországi, de az osztrák malmokat is egy egységes — a malomipar nagyságának és tekintélyének megfelelő üzleti rendszer elfogadására."

218 Szerinte szükség van a liszt- és gabonakereskedelem feltételeinek rendezésére, a kialakítandó feltételek egységes és egyetemleges megtartására. Nem lehet megengedni — írja —, hogy a gabonaspekuláció a világpiaci áraktól eltérő árakat alakítson ki hazánkban. Mayer azzal érvelt, hogy a malmok a bankoktól felvett magas kamatlábú hitelekből ún. készpénzfizetéses 1,5—3%-os kedvezményt nyújtanak a lisztkereskedőknek, holott az — malmonként váltakozóan — csak 2—3 hónap múlva fizetnek. Ezáltal az üzemek kétszeresen veszítenek, mert a bankoknak kamatot fizetnek, ők maguk pedig százalékos engedményt adnak. Egységesíteni kell tehát az egész monarchia területén a hitelek lejárati idejét, szabályozni kell a készpénzfizetési elengedéseket, akárcsak az ún. előre eladásokat. Korlátozás alá kell vonni az ügynökök és bizományosok önkényeskedését, s revízió alá kell vonni az ügynöki díjak nagyságát. Ebben szintén nagy eltérések voltak az üzemek között. Szükségesnek látta Mayer azt is, hogy a malmok saját biztonságuk érdekében csak váltóra nyújtsanak hitelt. Ne vállalják — ez semmi más gyárjellegű iparágazatban nem szokás — a készáru házhoz szállításának kötelezettségét, s természetesen annak költségeit sem. Az újabb konjunkturális helyzetben Mayer javaslatai nem találtak visszhangra. Gondolatai csak 1885 után találtak termékeny talajra, s ekkor felkérték röpiratának második kiadására. Megindultak a tárgyalások, és 1887-ben létre is jött az Országos Magyar Malomegyesület, amelybe mint alapítótag, az István malom is belépett. Kialakult tehát az „üzleti rendszer", amely „igen lényeges hasznot is biztosított minden malmoknak, melyek ezen üzleti rend-