Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)
II. A DEBRECENI ISTVÁN GŐZMALOM MŰKÖDÉSE 1848—1919 KÖZÖTT - 3. A süllyedés és felemelkedés időszaka (1863—1886)
a mennyiségi növekedésével, sem a minőségi javulásával. A villanynak, mint új energiaforrásnak a malom telepén való alkalmazásáról így szól az 1886. évi jelentés: „.. .a malomnak és a gyártelep egyéb helyiségeinek, s udvarának villám-világítással ellátását célszerűnek és időszerűnek tartván — annak berendezését az elösmert jó hírnevű budapesti «Ganz és tsa« gépgyár által létesítettük. Ezen... világítási mód főelőnye az, hogy kevésbé tűzveszélyes, felrobbanást nem idézhet elő és jutányosabbnak is bizonyult minden világításnál". Ha a malomban termelt villamos energia nem is szolgált más célt, mint az üzem ellátását (tehát nem adott városi világításra), mégis az István malom ismét mintául szolgált a városban, s a korabeli mécses-, gyertya-, petróleum-, gázvilágítás formái helyett egy sokkal korszerűbb módozatot tett ismertté Debrecenben. 146 A vezetőség a még hátralevő korszerűsítési feladatok befejezésével egy időben megkezdte a tartaléktőke összegének felemelését. A korabeli közgyűlések jellemzője volt, hogy az igazgatóság a mindenkori nyereségek egyre nagyobb hányadát igyekezett különböző tartalékalapokra fordítani, a részvényesek többsége pedig az osztalékok felemelésére törekedett. 147 Az igazgatóság rendszerint azzal érvelt, hogy húsz év alatt az üzem kapacitása négyszereződött, ötszöröződött, a megőrölt mennyiség is nyolcszorosára nőtt, és ehhez elengedhetetlenül fontos a forgótőke gyarapítása. Annál is inkább szükségesnek vélte az igazgatóság ezt, mert az 1871—75-ös évek tapasztalatai azt mutatták, hogy az élesedő piaci versenyben csakis a megfelelő technikai színvonalon álló és jelentős forgótőkével rendelkező üzemek állhatják meg a versenyt. Mindkét kívánalom a tartalék fokozását követelte. A feladat kettőssége természetesen eleinte csak lassúbb tempójú emelkedést tett lehetővé a tartalékképzésben. A felhalmozás csak 1886 után gyorsulhatott fel — állítja Mayer Emil többször idézett művében. Ez az álláspont azonban bizonyos módosításra szorul. Az 1876— 86 közötti tíz évben a tartaléktőke összege 300%-os emelkedést mutat. Ugyanakkor az állótőke értékében is 1,8-szeres növekedés történik. Ellenben az 1886-os adatot összehasonlítva a következő tív év adatával — tehát az 1896-os mérleggel — a tartalékfelhalmozásnak csak 30%-os növekedéséről beszélhetünk (539 970 frt.-ról 742 124 frt.-ra). 148 A gépek, felszerelések értéke pedig az előző 10 évben, 1,8-szeres növekedésen ment keresztül, ugyanakkor 1886—1896 között, ennek csak 1,1-szeres értékemelkedését állapíthatjuk meg. Mayer álláspontja tehát csak abszolút számokban helyes. Relatíve vizsgálva a kérdést, módosításra szorul még akkor is, ha tekintetbe vesszük a két malomtűz értékcsökkentő hatását. Mayer álláspontjának kritikáját még akkor is fenn kell tartanunk, ha elismerjük, hogy egy bizonyos szint után nem lehetséges az állandó többszöröződést elvárni egy üzem erőtényezőiben. Tekintetbe kell venni, hogy egy vállalat elérve az optimális szintet, nem fejlődhet állandóan a kezdeti periódusra jellemző arányokban.