Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

I. AZ ISTVÁN GŐZMALOM ALAPÍTÁSA

A malom kapacitásának alakulása 1848—1906 között: 55 1848-ban maximálisan 42 000 q 1886-ban maximálisan 450 000 q 1865-ben maximálisan 80 000 q 1896-ban maximálisan 550 000 q 1871-ben maximálisan 190 000 q 1900-ban maximálisan 600 000 q 1882-ben maximálisan 300 000 q 1906-ban maximálisan 645 000 q Az alapítás körüli kérdések közül utolsóként óhajtunk foglalkozni a telephely kérdésével. A társulat tagsága ebben sem foglalt el egységes álláspontot. Míg az egyik csoport a Hatvan és Mester utcák találkozásánál levő telket találta alkalmasabbnak, addig a másik tábor a Váradi kapun túli részt, a harmadik a „Péterfia-kapun-kívül"-i telephely mellett szállt síkra. Végül is az utóbbi álláspont győzött, s ezen a közel 13 kh-nyi területen jött létre a malom. A telket Debrecen város adományozta ingyen a társulatnak, mindössze az úri jog elismerése fejében évenként egy császári aranyat kívánva a használatért.

56 Ez a terület az akkori Vénkert—Libakert találkozási pontján, a mai Hámán Kató—Tanácsköztársaság—Thomas Mann—Végh Dezső utcák által körülzárt rész. Itt kezdődött meg az építkezés az 1847. március 28-i szerződések értelmében.

57 Az István malom nemcsak egy olyan üzem létrejöttét jelentette, amely alakulásában mint gyár első a városban, és nagyságrendben az első öt között maradt Debrecenben az 1907-es évig, hanem minőségileg újat, mást hozott, mint az előző korszakok száraz-, szél- és vízimalmai voltak.

58 Alapításának módja több helybeli gyár létrehozásául szolgált mintául — mint a későbbiekben szó lesz róla — s számtalan úton járult hozzá Debrecen fejlődéséhez, a városiasabb életforma kialakításához. A Tiszától keletre fekvő területeken közel másfél évtizedig hasonló típusú és közelítő nagyságrendű malom nem jött létre.