Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

IV. AZ ÜZEM MUNKÁSAINAK HELYZETE ÉS KÜZDELME - 3. A munkások helyzete a két világháború között

vezése, vezetése Debrecenben és a megyében.

466 Tevékenységüket csak az illegalitás körülményei között, rendszerint üzemi sejtekre építve végezhették. Az üzem dolgozóinak gazdasági, szociális helyzetét vizsgálva látszólag ellentmondásos kép tárul elénk. Bár keresetük nem érte el a vagongyári munkásokét — és időről időre kereset nélkül maradtak az üzemszüneteltetések vagy a csökkentett kapacitáskihasználások idején —, mégis más debreceni üzem munkásaihoz viszonyítva még mindig jó keresettel, s aránylag biztos megélhetéssel rendelkeztek. Többen közülük a kertségben kis családi házat is vettek. Ezt igazolja, hogy amíg 1938-ban a debreceni munkások átlagbére évi 954 pengőt ért el, addig egy István malmi szakmunkás havi 140—160 pengőt keresett.

467 Ez pedig — ha csak nyolchavi munkaalkalmat veszünk figyelembe — esetleg ennyit tudott dolgozni a redukció miatt — évi 1120—1260 P keresetnek felel meg, ami 30%-kal jobb a másutt 12 hónapot dolgozó átlag debreceni munkás bérénél. A keresetet időnként tüzelőanyag-, később a háborús időkben lisztjuttatások is kiegészítették. így részesültek pl. a második világháború alatt a családos munkások havi 25 kg-os nullás- és 25 kg-os kenyérliszt-juttatásban. Ez a közellátási miniszter rendeletében engedélyezett, családtagonként kiadható 2—2 kg mennyiséget meghaladta.

468 A malomvezetőség egy-egy ilyen eljárása kétségtelen, hogy a munkásokban az üzemhez való ragaszkodást erősítette, különösen ha a más gyárakban dolgozók beszerzési nehézségeire gondolunk. Ugyanilyen irányba hatott az üzemnek immár hosszú fennállása, s az alkalmaztatásnak apáról fiúra való öröklődése. Egy-egy munkáscsaládot gyakran fél évszázad kötött már a malomhoz. Bennük a vasasok és bányászokhoz hasonlóan kialakult a „molnárdinasztia" érzése, ami párosult azzal a büszke tudattal, hogy a város, de a Tiszántúl legnagyobb malmában dolgozhattak. Megítélésünk szerint ezek azok a tényezők: részben gazdasági és szociális, részben pszichológiai komponensek, amelyek a malomban eltöltött munkáséveket az emlékezésekben pozitívvá teszik. Mindezek ellenére az üzem munkásainak számtalan nehézséggel kellett megküzdeniük. Elsőként a munkaalkalom alakulásának kérdésével kell foglalkoznunk. Az első világháború után meginduló malom — csökkentett termelés miatt — sok munkását nem tudta újból foglalkoztatni. A későbbi években pedig gyakori volt — ha csak időszakosan is — a leállás, a teljes üzemszüneteltetés, s ilyenkor a már megkeresett tartalékát élte fel a munkáscsalád. A legkeservesebb az 1933-ban bekövetkezett 16 hónapos szüneteltetés volt. Míg 1928 januárjától 1930 májusáig a munkások száma általában 110—117 között volt, s augusztus második felétől október végéig, a malmok aratás utáni főszezonjában gyakran 145—156-ot is elért, addig 1930 májusától már csak 70—100 között van az alkalmazottak száma. Ugyanakkor a következő évek létszámmaximumai nem érik el az előző évek minimumait. 1931-re a 71—77 fős munkáslétszám állandósul, s aratás után sem emelkedik e fölé. 1933-ban