„Éhe a kenyérnek, éhe a szónak, éhe a Szépnek…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 11. (Debrecen, 1978)

Dokumentumok - I. Az iskolán kívüli népművelés szervezete és általános helyzete

és arra a szempontokra mutassak reá, melyeknek figyelembevételével a további munkának folyni kell, s melynek alapján a később ismertetendő programunk, felhívásunk összeállítása történt. Legyen szabad még megjegyeznem, hogy ily előadások tartására és hallgatására nemcsak a nép alsóbb rétegében, hanem az intelligensebb, úgynevezett középosztály körében is szükség van. Ennek indo­kolására a sok ok közül csak a könyvek drágaságát említeném meg, minél fogva e társadalmi osztály a könyvet nélkülözni kénytelen. Ennek pótlására szolgál tehát a szabad előadás: a tudományok és azok ágazatainak ismertetése. Például szolgálhat a „Debreceni Népszerű Főiskolai Tanfolyam." Dolgozunk, meg is teszünk mindent ily előadások érdekében, de itt is az kell, ami az analfabétiz­mus elleni küzdelemben: minél nagyobb anyagi, erkölcsi támogatás és ami fő: cselekvő közreműködés. Visszatérve még kiindulásunk pontjára jelentem, hogy a megalakulás óta gyű­lés egyáltalán nem volt s ez az első, melyet teljes ülésnek nevezhetünk mivel már nemcsak a hivatalbóli tagok, hanem a községi népművelési szakosztályok, egyesületek kiküldöttei és a VKM úr által kinevezettek is képviseletet nyertek. Az alakuló ülés óta a VKM úrnak bizottságunkba kinevezni méltóztatott Köb­lös Sámuel hajdúböszörményi, Márk Imre hajdúnánási ref. főgimn. igazgató, Széchy Miklós hajdúszoboszlói polg. isk. szakfelügyelő, Molnár Zoltán hajdú­hadházi és Dr. Molnár Béla balmazújvárosi ref. lelkész urakat, mint rendes tagokat és Szabó József minszteri tanácsos urat a Debreceni Kir. Erdőfelügye­lőség képviseletében. Felhívta továbbá a Miniszter úr a bizottságot arra, hogy a Mezőgazdasági Kamarát is vonja be munkakörébe. A felhívásnak elég té­tetett. Jelentem továbbá azt is, hogy vármegyénk törvényhatósága által meghozott szabályrendelet, mely bizottságunknak alapszabályként szerepel dacára több­szöri sürgetéseinknek jóváhagyást ezideig nem nyert. Ennek magyarázata ab­ban rejlik, hogy a VKM úr a népművelést törvény által kívánja egyöntetűen biztosítani. így kilátás van arra, hogy míg ma a hallgatókat csalogatjuk, az elő­adókat kapacitáljuk, jövőben mind a kettőt a törvény elkötelező ereje fogja munkába hajtani s az anyagiak előteremtésére is lesznek törvényes források. Ha ez bekövetkezik a bizottság munkája lényegesen meg lesz könnyítve, de én hiszem, hogy azon törvény ha megszületik is, a lelket a bizottság fogja abba ad­ni, mert csak úgy lészen eredmény biztosítható." 1 Kérem beszámolóm és jelentéseim tudomásul vételét. Seres Ferenc s. k. népművelési titkár Tisztázat. — HBmL. IV. B. 905/b — 3786/1925. 1 A törvényhatósági bizottság közgyűlése 300 aranykorona segélyt szavazott meg, a miniszter azonban elutasította a vármegyei háztartási alap 1925. évi pótköltségvetésével együttesen.

Next

/
Thumbnails
Contents