„Éhe a kenyérnek, éhe a szónak, éhe a Szépnek…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 11. (Debrecen, 1978)

Dokumentumok - IV. Művészeti nevelés

A DERECSKÉI POLGÁRI DALEGYLET MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ TÁJÉKOZTATÁS Tekintetes Községi Elöljáróság! Alulírottak, mint a Derecskéi Polgári Dalegylet vezetői Dalegyletünk életé­ről és működéséről tiszteletteljelentjük az alábbiakat: Dalegyletünk tagjai kimondottan egyszerű földműves emberekből áll, akik a mindennapi nehéz és fáradságos testimunka után a háború kitöréséig a leg­nagyobb kitartással és szorgalommal szolgálták a magyar dal szent ügyét. Mint ilyen, szinte egyedülálló sikerekkel dicsekedhetik: Részt vett kiváló eredménnyel a szegedi, budapesti, debreceni, győri, orsz. versenyeken. Nyíregy­házi, debreceni, biharmegyei kerületi versenyeken. A magyar rádióban szere­pelt nagy sikerrel. Bulgáriában részt vett a magyar dalosok hangversenyén stb. E fenti sikerek eléréséhez szorgalmas és kitartó munkájuk mellett, bizony óriási fáradozásba került az anyagiak megszerzése. E téren sokat köszönhet Dalegyletünk dr. Fráter László ny. alispán úrnak. Dalegyletünk kulturális céljai mellett kivette részét az egyházi és szociális téren is. Bizonysága ennek az 1943, 1944. év, amely években műsoros estélyek tartásának tiszta jövedelmét kb. 1500 Pengőt osztott ki a helybeli hadiözve­gyeknek és árváknak. A háborús helyzet bizony megzavarta Dalegyletünk működését is. Jelenleg működő tagjainak 50%-a teljesíti szent kötelességét drága Hazánkért. így rend­szeres működésről pár év óta szó sem lehetett. Ezen bejelentésünk szíves tudomásulvételét kérve, maradunk a Derecskéi Polgári Dalegylet nevében Derecske, 1944. máj. 23. teljes tisztelettel: Nagy József s. k. dalegyl. jegyző, Hadházi Sándor s. k. karnagy Tisztázat. — HBmL. IV. B. 404/a. 250/1944. Pásti Judit gyűjtése.

Next

/
Thumbnails
Contents