„Éhe a kenyérnek, éhe a szónak, éhe a Szépnek…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 11. (Debrecen, 1978)

Dokumentumok - IV. Művészeti nevelés

hoz még elmélyültebb tudomány szükséges. Éppen ezért megkülönböztetünk elsőfokú és másodfokú zenei kultúrát. Az elsőfokú feltételezi a hangszerek és a hangszeres művek bizonyos ismeretét; a másodfokú alapja nem a hangszer, hanem az emberi hang; ez főleg ének-, illetve dalkultúra. Az elsőfokú zenekultúrához tehát általában bizonyos zenei iskolázottság szükséges. Magyarországon egyetlen zenetanárképző van, a Zeneművészeti Főiskola. Ennek az iskolának sincs azonban főiskolai jellege. A legalacsonyabb foktól a legmagasabbig képzi a zenészeket, tanári rendszere középiskolás, a tanárok fizetései is a középiskolai fizetési osztályok szerint rendeződnek, azaz a „főiskolán" óradíjas 100—150 pengőt kereső tanárok is vannak, sőt voltak esetek, hogy tanárok, akik közben világhírű zeneművészek lettek, 8—10 évig óradíjasok voltak. A társadalmi rétegződés függ az egyes tanszakoktól. Az énekszakra a jómódú polgárság küldi gyermekeit; ezek ezután az Operában és a templomokban helyezkednek el. A középiskolai tanári szakra ennél szegényebb polgári réteg megy. A fúvós-szak jó foglalkozásnak tekinthető; ide a középosztály alsóbb rétege jár. A vonós- és zongora-szakra az értelmiségi réteg küldi gyermekeit, zeneszerzésre pedig ezek közül a leghivatottabbak mennek. A fizetendő díjak is mutatják, hogy zenei tanulmányokat munkás- és parasztréteg nem folytathat: Beíratási díj 40—50 P szakonként Tandíj gyakorló iskola 130 P évenként előkészítő és akadémia 150 P évenként tanár- és karnagyképző 170 P évenként művészképző 210 P évenként 1935-ben Magyarországon 142 államilag engedélyezett zeneiskola volt a Zeneművészeti Főiskolán, Nemzeti Zenedén és Fővárosi Felsőbb Zeneiskolán kívül. A 142iskolának 60%-a fővárosi! Az összes magyar zenetanulók létszáma kb. 5—6000 volt 1935-ben; azóta ez a szám még csökkent. És ha meggondoljuk, hogy ez az 5—6000 gyermek a 6—24 éves korosztályból kerül ki, akkor e szám értéke minimálisra zsugorodik. 61 vidéki zeneiskolánk van. Ezzel szemben van 10 tj. és 41 megyei városunk, azaz az iskolák e városok között oszlanak meg (a nagyobb városokban 2—3 is van), tehát a vármegyék számára nem marad semmi! Az elsőfokú zenekultúrához tartoznak a hangversenyek is. Budapesten 1935-ben 132 713-an voltak hangversenyen. Ugyanúgy, mint a könyvtárlátogatók esetében, a statisztika itt is tulajdonképpen a látogatások számát adja a látogatók helyett. A Filharmonikus-, Rózsavölgyi- és Koncert-bérletek és más zeneest-sorozatok alapján kiszámított hangversenylátogatók száma kb. 25—30 000 volt 1935-ben. Ha a vidéki városok gyér látogatóit is hozzászá-