„Éhe a kenyérnek, éhe a szónak, éhe a Szépnek…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 11. (Debrecen, 1978)
Dokumentumok - III. Olvasási kultúra
2. Elnök felolvastatja a 9.958/937. sz. polgármesteri leiratot s kéri annak végrehajtását. Közgyűlés a csatolt kimutatás szerint az alapszabálynak megfelelően helyesbítette az 1937. évi január hó 10-én megejtett tisztikar választás hiányait és újra választotta a 3 cselekvőképes számvizsgáló bizottsági tagot. így a tisztikar a következő személyekből áll: Tarr József elnök, Nagy Mihály alelnök, Nagy Sándor titkár, Sarkady Ferenc pénztárnok, Csuzy Gábor jegyző, Varga Péter ellenőr, Béres József gazda, Nagy Péter, Kocsán András, Beke Imre számvizsgáló bizottsági tagok, Farkas Péter, Lajter György, Kormos Lajos, Tóth István, Hegedűs Péter, Dobi János választmányi tagok, Juhász Sándor, Bordás Bálint, Szilágyi János pótválasztmányi tag és Nagy Zoltán karmester. 3. Sarkady Ferenc pénztárnok iskolázottságának megfelelően bemutatta a szépen rendben tartott pénztári naplót, nyugtákat, amelyeket a számvizsgáló bizottság a szokásos fenntartással elfogadásra ajánlott. Az 1937. évi számadás 928,30 pengő bevétellel zárult, a kiadás 799,90 pengő volt. így az egyesületi pénztár tiszta maradványa 128,40 pengő volt. Közgyűlés a jegyzőt fáradságos munkájáért kedves szeretettel ünnepelte. 4. Elnök megemlékezett a szűk, nem megfelelő pincehelyiségről, s rámutatott arra, hogy dacára a hely nem alkalmas voltának, — a tanyai emberek mégis összejönnek, mert szeretik a lelki szépet, a tudományt, a hitbeli elmélyedést, mert szeretik egymás lelkében kiérlelni a megértő szeretetet s hiszi, ha ide látna a város vezetősége, amint este sárban, fagyban 4—5 kilométerről elindul egyegy imbolygó mécses, hogy itt egymásra találjon a meleg magyar lélek; akkor itt a kultúrház felépítése hamarosan megtörténne. Épp azért kéri kijelölni azokat, akik egy köves utat és kultúrházat kérő küldöttségnek a tagjai legyenek. 2 Csúzi Gábor s. k. jegyző, Nagy Sándor s. k. titkár, Tarr József s. k. elnök, Nagy Mihály s. k. alelnök, Sarkadi Ferenc s. k. pénztárnok, Béres József s. k. gazda, Varga Péter s. k. ellenőr Tisztázat. — HBmL. XV. II. 410. sz. 1 Az egyesület 1922-ben alakult. Megalakulásától 1936-ig egyesületi életet egyáltalán nem élt. Az 1938. évi taglétszám 60 fő. Soraiból zenekart és énekkart szervezett. Magánosok könyvadományaiból tagjai részére könyvtárat tartott fenn. 2 A küldöttség kijelölése megtörtént. -