„Éhe a kenyérnek, éhe a szónak, éhe a Szépnek…” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 11. (Debrecen, 1978)

Dokumentumok - I. Az iskolán kívüli népművelés szervezete és általános helyzete

a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium a Bizottságnak e célból kiad; c) saját kezdeményezésből önálló javaslatokat terjeszt a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium elé; d) tárgyalja a szakbizottságok mindennemű előterjesztését s mindazokat az ügyeket, melyek több szakbizottságot közösen érdekelnek; e) tárgyalja a Bizottság ama tagjainak jelentéseit, akiket a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter a Bizottság előterjesztése alapján az egyes nép­művelési intézmények tanulmányozásával vagy felügyeletével bíz meg; e jelentésekre vonatkozó tárgyalásainak eredményét, esetleges javaslatai­val egyetemben, a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter elé terjeszti. Halasztást nem tűrő esetekben az elnöknek joga van valamely ügyet vala­melyik előadótanácsosra bízni; ennek véleményes jelentését a teljes ülés elé terjeszti. 11. § A Bizottság kebelében az iskolánkívüli népművelési ügyek szakszerű tárgya­lására négy szakbizottság van éspedig: — az I. szakbizottsághoz tartoznak a mezőgazdasággal foglalkozók iskolán­kívüli művelésének ügyei; — a II. szakbizottsághoz tartoznak az iparral és kereskedelemmel foglalko­zók iskolánkívüli művelődésének gyei; — a III. szakbizottsághoz tartoznak a más foglalkozásúak iskolánkívüli művelésének ügyei; — a IV. szakbizottsághoz tartoznak a népkönyvtárak és népházak ügyei. A szakbizottságok ügykörét s ügyrendjét a teljes ülés állapítja meg. 12. § A szakbizottságok tagjai: a) a szakbizottság elnöke; b) a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter által a szakbizottságokba kinevezett két-két előadótanácsos; c) a többi szakbizottság elnöke, de csak tanácskozó joggal. A Bizottság elnöke és alelnöke hivatalból minden szakbizottságnak ta­nácskozó és szavazati joggal felruházott tagjai. A szakbizottságok az országos szervezettel rendelkező s az iskolánkívüli népműveléssel kapcsolatos állami és társadalmi szervezeteknek a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter fölké­résére kiküldött képviselőit esetről-esetre hívják meg üléseikre. Érdekeltségük esetén meghívandók az érdekelt minisztériumok s a székesfővárosoknak, to­vábbá a Gyűjtemény-Egyetem Tanácsnak, az Országos Közoktatási Tanács-

Next

/
Thumbnails
Contents