Dokumentumok a szövetkezeti mozgalom Hajdú-Bihar megyei történetéhez. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 10. (Debrecen, 1977)

Dokumentumok - II. A termelőszövetkezeti mozgalom átszervezésének első szakasza Hajdú és Bihar, illetve Hajdú-Bihar megyében (1949—1956)

hiánya. Még csak pénteken kapták meg a brigádok a művelésre kiadott terü­leteket, de mikor kapják meg a munkacsapatok s az egyének? Most még ban­dában dolgoznak, a munkaegységeket annyifelé osztják, ahányan dolgoztak érte. így a gyengébb munkát éppúgy fizetik, mint a jobbat. Ez nem támaszt valami nagy munkakedvet a csoporttagokban, nem fejleszti az egyéni felelős­ségérzetet, a versenyszellemet. A vértesi Vörös Sarok tagjai nem is nagyon érzik otthonosan magukat a csoportban. Sokan elmennek a legnagyobb dologidőben egyéb helyekre dol­gozni, s a tszcs-ben marad a munka, uralkodik a gyom. Hetven tag közül jó­formán csak 50 az, aki többé-kevésbé rendszeresen a csoportban dolgozik, a többi csak fél lábbal van benne. Meg kell változtatni a vértesi tszcs-ben a munkamódszert, érdekeltté kell tenni a csoporttagokat a jó munkában, a jó termésért vívott harcban, mert ez legalább annyira egyéni, mint amilyen országos érdek. Nyomtatott. — Néplap, 8. évf. 1951. 122. sz. máj. 29. 3. p. Debrecen, 1951. június 28. A MUNKASZERVEZÉS EREDMÉNYEI HAJDÚDOROGON A megye legjobb termelőszövetkezete a hajdúdorogi Rákosi Tsz, legjobb csoportja a hajdúdorogi Vörös Csillag Tszcs. Pár héttel ezelőtt a Vörös Csil­lag még a közepes csoportok között szerepelt. Tagjai becsületesen dolgoztak, de a többi tszcs között nem tűntek ki munkájukkal. A Rákosi ellenben követ­kezetes jó munkával az első helyre küzdötte fel magát és kiérdemelte „A megye legjobb termelőszövetkezete" címet. Aztán hirtelen a Vörös Csillag került az élre. Korántsem azért, mintha a Rákosi Tsz-ben lanyhult volna a munkafegyelem, vagy csökkent volna a szor­galom, hanem azért, mert a Vörös Csillag még jobb munkát végzett. Bandában nem haladt a munka. Döntő fordulat a Vörös Csillag belső életében történt. A párt kezdemé­nyezte. Feltűnt ugyanis, hogy a tszcs tagjai szorgalmasan dolgoznak, de a régi szokás szerint: „bandákban". így aztán nem haladt úgy a munka, mint a Rá­kosi Tsz-ben, ahol mindenkinek pontosan nyilvántartották a munkáját a bri­gádvezetők, és az elvégzett munka szerint írták be a munkaegységet. Nehéz feladat ez, de megéri. Ezért lett a Rákosi Tsz a megye legjobb termelőszövet­kezete. A párt kezdeményezésére a Vörös Csillag tagsága meglátogatta tapasz­talatcsere keretében a Rákosi Tsz-t. Ott aztán megismerték a munkaszerve­zést, a brigádokat, az egyéni teljesítmény előnyét és a munkamódszert. Fogad­4 Dokumentumok 49

Next

/
Thumbnails
Contents