Dokumentumok a szövetkezeti mozgalom Hajdú-Bihar megyei történetéhez. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 10. (Debrecen, 1977)
Dokumentumok - III. A termelőszövetkezeti mozgalom átszervezésének második, befejező szakasza Hajdú-Bihar megyében (1957—1962)
100 Debrecen, 1961. április 5. A SZÖVETKEZETI SZERVEK MEGSZILÁRDÍTÁSA ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEK 1 A gazdasági megszilárdítás feladatainak meghatározásánál abból kell kiindulni, hogy elmúlt évi ilyen arányú terveinket hogyan hajtottuk végre. Ezt értékelve megállapíthatjuk, hogy ezen a téren az elmúlt évben jelentős előrehaladást értünk el. Termelőszövetkezeteink lényegében megoldották a szervezeti kérdésekben felmerülő nehézségeket, kialakították munkaszervezeteiket, megerősítették a vezetőséget, és sokat javult a szövetkezeti vezetők munkája is. Jelentősen javult a munkafegyelem, a termelőszövetkezeti parasztság szövetkezeti közösségbe vetett bizalma erősödött. Lényegében előbbre jutottunk a termelés növelése terén is. Termelőszövetkezeteink nagyüzemi táblái csaknem minden növényféleségnél többet adtak, mint az egyéni parcellák. Eredményeket értünk el az állattenyésztés és beruházás terén is. Állattenyésztési tervünket 114,5%-ra, áruértékesítési tervünket 104%-ra teljesítettük. Beruházási terveinket minden téren teljesítettük és a múlt évhez viszonyítva saját erejű beruházásainkat lényegesen növeltük. Végeredményben tsz-eink anyagi helyzete megszilárdult, ennek következtében a mérleghiányos tsz-eink száma is az 1959. évi 5-ről 2-re csökkent. Mindamellett, hogy az elmúlt év gazdasági munkája pozitívan értékelhető, mégis, főleg a felfejlesztés következtében ismételten beállott új helyzetből kifolyólag jelentősebb tennivalóink tsz-eink gazdasági megszilárdítása terén is vannak. Feladataink súlyát növeli az, hogy népgazdasági tervünk az ötéves terv első esztendejére, 1961. évre a mezőgazdasági termelés 7,9, ezen belül a termelési hozam 10,6%-os növekedését irányozza elő. E célkitűzések megvalósítása érdekében szükséges, hogy tsz-eink gazdasági megerősítésére az alábbi intézkedéseket tegyük: 1. Növénytermesztés terén a) Első legfontosabb teendő az, hogy tsz-einkben biztosítsuk a tavaszi munkák kellő időben és ütemben való beindulását. Erre a gépállomás gépparkját, tsz-ek saját gépeit, és rendelkezésre fogaterőt kell biztosítani. Nagyon fontos, a gazdasági megszilárdítás alapvető feladata meggyőző munkával biztosítani, hogy minden új belépő tag felvegye a munkát. b) Á tavaszi vetőmagellátás biztosítása végett tsz-einkben hathatós segítséget kell nyújtani a rendelkezésünkre álló központi vetőmagkeretből. Az akcióval búzából 400, tavaszi árpából 300, zabból 200 q-t kell juttatni tsz-eink részére, részben csere, részben kölcsön formájában. A burgonyavetőmag felfris-