Dokumentumok a szövetkezeti mozgalom Hajdú-Bihar megyei történetéhez. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 10. (Debrecen, 1977)

Dokumentumok - III. A termelőszövetkezeti mozgalom átszervezésének második, befejező szakasza Hajdú-Bihar megyében (1957—1962)

b) Az állattenyésztést illetően el kell érni, hogy azokban a tsz-ekben, ahol jelenleg közös állatállomány nincs, de a feltétel biztosítva van, legkésőbb az év végéig a tsz-tagok adják be a közösbe a háztájit meghaladó állatállományt, továbbá megfelelő tenyészállatok beállítását kérjék. Azoknál a tsz-eknél, ahol jelenleg a feltételek nincsenek biztosítva, az 1957/58. gazdasági évben meg kell teremteni a feltételeket, és kezdjék meg a közös állatállomány beállítását, a szükséges takarmányalap megteremtését. c) Javasoljuk a termelőszövetkezeteknek, hogy közgyűlésen kötelezzék a ta­gokat arra, hogy a közösen művelt szántóterületre a háztáji állatállomány ará­nyának megfelelő mennyiségű istállótrágyát hordjanak ki. d) Ki kell szélesíteni a saját termékeket feldolgozó segédüzemágakat a tsz­eknél, ugyanakkor harcolni kell a spekulatív és nem termelési célokat szolgáló tevékenységek ellen (mint pl. kútfúrás stb.). e) A gépállomások a párt- és tanácsi szervekkel karöltve mérjék fel a tsz-ek munkalehetőségeit, és ahol az adottság megvan, állandó brigádot helyezzenek ki a tsz-be. A kihelyezett brigád gépeinek irányítását a tsz végezze, a gépállo­más vezetősége pedig biztosítsa a gépek megfelelő műszaki állapotát. A tsz-ek­nél a gépi munka minőségét a gépállomás igazgatója, főagronómusai, brigád­vezetői rendszeresen ellenőrizzék... 2 Debrecen, 1957. szeptember 25. Sokszorosított. — HBmL. XXIII. 109/c. II. 1 A beszámoló a tsz-ek számszerű adatait közli az 1956. okt. 1., 1957. jan. 1. és 1957. aug. 31-i állapotnak megfelelően (földterület, szántó, családok száma) értékeli a tsz-ek politikai, gazdasági és szervezeti helyzetét, s megjelöli a megszilárdítása érdekében követendő feladatokat. 2 A beszámoló további része a termelőszövetkezeti csoportokkal és az alacsonyabb típusú társu­lásokkal kapcsolatos feladatokat jelöli meg. 93 Debrecen, 1957. november 29. A TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉS TAPASZTALATAI A HAJDÚNÁNÁSI MICSURIN TERMELŐSZÖVETKEZETBEN A hajdúnánási Micsurin termelőszövetkezetben a termelőszövetkezet alap­szabályszerű működésével kapcsolatos törvényességi ellenőrzésről. A vizsgálat időpontja: 1957. november 29. A vizsgálatot végezték: (alulírottak). A vizsgálat során az alábbiak nyertek megállapítást: A tsz 1158 kat. h. összterülettel rendelkezik, melyből közös művelés alatt álló szántóterület 728 kat. h., a háztáji terület 125 kat. h. A tsz-ben 108 család, 147 taggal működik. A zárszámadását megelőzően négy tag jelentette be kilé­pési szándékát, ugyanakkor felvételét kérte 7 család 8 taggal. A tsz-nek 260 kat. h. rizstelepe, 65 kat. h. gyümölcsöse, 10 kat. h. szőlője, 5 kat. h. halastava, 7 kat. h. szárazkertészete van.

Next

/
Thumbnails
Contents