Helytörténetírás levéltári forrásai III. 1944-1971 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 9. (Debrecen, 1976)

A szerkesztő előszava

A fondok ismertetése a Levéltárak Országos Központja által 1963-ban kia­dott fondjegyzék rendje alapján törtónt, kiegészítve természetesen az 1963-1976. évek között begyűjtött anyaggal. A Hajdú-Bihar megyei Levéltár jelenleg több olyan fondot őriz, melyek korábban az önálló Hajdú és Bihar megyék, valamint Debrecen város illetékességi körébe tartoztak, de az államigazgatási szervezet és a terület 1950-ben történt közi­gazgatási változása miatt ma már Békés és Szabolcs-Szatmár megyék levéltárainak gyűjtőkörébe esnek. Ezek átadása az elkövetkezendő években várható. E kötetben a jegyzetapparátus helyett a felhasznált irodalomról külön bibliog­ráfiai összeállítást s az anyaghoz kapcsolódó bibliográfiai tájékoztatót tettünk közzé. Végül a helytörténettel foglalkozó kutatók figyelmét arra szeretnénk fel­hívni, hogy a kötetben ismertetett s gyakran hiányos levéltári fondok egyike sem tekinthető önállóan magába zárt egésznek. Mindegyik iratképző szerv vala­milyen formában - alá- vagy fölérendeltségben, együttműködésben - kapcsolat­ban állt több államigazgatási, politikai, gazdasági vagy művelődésügyi szerve­zettel, amely egy-egy ügyben akár kezdeményező, akár végrehajtó szerepet ját­szott. A hivatalok, intézmények, települések történetének, a gazdasági és tár­sadalmi fejlődés elmélyültebb vizsgálata feltétlenül megköveteli nemcsak az a­dott fond kutatását, hanem a vele kapcsolatban állt más iratképző szervek anya­gának tanulmányozását is. A jelen kiadvány felhívja a figyelmet az összefüggé­sekre, de a kutatómunkát nem helyettesíti, miután a feldolgozásunk nem térhet ki az egyedi iratok értékelésére, hanem csakis a nagyoob összefüggések bemuta­tását, a leglényegesebb tartalmi elemek feltárását tűzhette maga elé, a kutatáf segítésének szándékával. Gazdag István

Next

/
Thumbnails
Contents